Messze az elit

A magyar válogatott 2-2-re végzett Grúziával az U17-es Európa-bajnokság selejtezőjének első szakaszában. Azzal a csoport utolsó helyén végzett, vagyis biztosan nem jut a tavaszi elitkörbe.

Nagy-Pál Tamás A Románia és Szlovákia (címlapfotó: mlsz.hu) ellen is biztató képet mutató, annak ellenére csak egyetlen pontot szerző U17-es válogatottnak mindenképpen győznie kellett Grúzia ellen Felcsúton az Európa-bajnokság selejtezőtornájának 3. fordulójában. Hogy legalább számolgatni lehessen. Noha néhány forgatókönyv szerint még az sem elég. De ennyire ne szaladjunk előre!

U17 öröm

A végén nem volt ok az örömre  •  Forrás: mlsz.hu

Szélesi Zoltán csapatának a szlovákok ellen összeszedett piros lapja miatt nélkülöznie kellett egyik legjobbját, Bévárdi Zsombort, és ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a grúzok csupán 4-3-ra kaptak ki Szlovákiától, valamint simán verték 3-0-ra a románokat – borzasztóan nehéz találkozó várt a fiúkra.

Az állítás nagyon korán igazolást nyert: a vendégek előtt adódtak az első lehetőségek, a 21. percben pedig Kavtaradze szerzett vezetést – nem érdemtelenül, hiszen csak ő maga már másodszer vette célba a magyar kaput (0-1).

Az egyenlítésre azonban nem kellett egy teljes percet sem várni, a gyakorlatilag első komoly lehetőségét váltotta gólra a hazai gárda, amikor Palincsár Mártin passza után a mindössze 15 éves Tímári Norman volt eredményes (1-1).

A játék képe ellenben továbbra sem változott: Grúzia többször is újból megszerezhette volna a vezetést, ha Bese Balázs nem véd bravúrral, vagy a kapufa nem segít. Apropó kapufa: Stoiacovici Dávidnak is akadt igen veszélyes lökete, amely a jobb oldali lécről pattant a mezőnybe.

A második félidő a lehető legjobban kezdődött: Lakatos István adta be a labdát, az előző mérkőzésen büntetőből eredményes csapatkapitány, Virág Ákos pedig a kapuba lőtt. Fordított a magyar alakulat (2-1).

Közben a másik mérkőzésen a románok 1-0-ra vezettek a szlovákok ellen, így a magyar csapat a rosszabb gólkülönbsége miatt a harmadik helyre szorult, de csupán egyet kellett volna lőni az előbbre lépéshez. Gyorsan meg is születhetett volna a következő, de Pratsler Benjamin, Palincsár és Stoiacovic lövése sem jutott túl a gólvonalon.

Már-már úgy tűnt ez marad a vége, mellyel a Szélesi-gárda elégedett lehetett volna, ugyanis Szlovákia emberhátrányban egyenlített a másik találkozón, vagyis úgy tűnt: a mieink már csak az öt legjobb csoportharmadik valamelyikeként juthatnak tovább, melyre azonban igen jó eséllyel pályáztak.

Az utolsó pillanatokban ez a lehetőség is tovaszállt: a hosszabbítás második percében a nem sokkal korábban csereként beállt Ozbetelasvili egyenlített, így 2-2-es döntetlennel ért véget a mérkőzés.

A magyar csapat mindössze két pontot szerzett, amellyel a csoport utolsó helyén végzett, és biztosan nem jut az elitkörbe. Ez azt jelenti, hogy egyetlen korosztályban sem lesznek ott honfitársaink a selejtező tavaszi szakaszában, hiszen korábban az U19-esek is elvéreztek.

Nem túl biztató kép a magyar foci jövőjére nézve…

U17-ES EB-SELEJTEZŐ
Első szakasz, 4. csoport, 3. forduló
Felcsút, Pancho Aréna
Magyarország–Grúzia 2-2 (1-1)
Gól: Timári (22.), Virág (44.), ill. Kavtaradze (21.), Ozbetelasvili (82.)
Magyarország: Bese – Pratsler, Virág, Gajda, Deutsch – Timári, Stoiacovici, Kiss, Lakatos (Németh G., 61.) – Palincsár, Kundrák. Szövetségi edző: Szélesi Zoltán
Románia–Szlovákia 1-1
A csoport végeredménye: 1. Szlovákia 5 pont/6-5, 2. Grúzia 4/8-6 (mindkettő továbbjutott), 3. Románia 4/3-5 (az öt legjobb csoportharmadik egyikeként továbbjuthat), 4. Magyarország 2/4-5 (kiesett)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS