Mexés és Niang is kezdeni fog szombaton?

Elképzelhető, hogy Philippe Mexés és M’Baye Niang is kezdeni fog a szombati Atalanta elleni mérkőzésen.

Mexés az előző hétvégén a Lazio ellen csereként beállva lépett pályára, miután Alexet fejsérülés miatt le kellett cserélni. A francia védő nem akárhogyan mutatkozott be, hiszen ez volt az első meccse a szezonban és az első labdaérintéséből betalált. Mihajlovic állítólag elégedett volt Mexés teljesítményével, így a várakozások szerint az Atalanta ellen a kezdőcsapatban fog szerepelni. Alex ugyan felépülőben van, de ennek ellenére Mexés kezdhet Alessio Romagnoli mellett a védelem tengelyében.

Továbbá minden bizonnyal M’Baye Niang fogja pótolni az eltiltás miatt hiányzó Giacomo Bonaventurát a támadó-szekció bal oldalán. Niang legutóbb januárban lépett pályára kezdőként a Milanban, az utóbbi három hónapban pedig lábközépcsonttörés miatt nem állhatott Mihajlovic rendelkezésére.

Eközben egyes hírek szerint nem kizárt, hogy Keisuke Honda lesz a bal oldali támadó az Atalanta ellen. A jobb oldalon Alessio Cerci kaphat játéklehetőséget.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS