Mexikóban folytatja az Everton egykori támadója – sajtóhír

Egy év elteltével a rutinos támadó elhagyja a River Plate csapatát és új környezetben készül folytatni pályafutását…

(Photo by Hernan Cortez/Getty Images)

Germán García Grova információi szerint a River Plate csapatánál a szerződésbontását kérő Salomón Rondón mindenben megegyezett a mexikói Pachuca együttesével, mellyel két évre szóló megállapodást készül kötni.

A 34 éves venezuelai támadó a 2008-ban igazolt először Európába, azóta jobbára az öreg kontinensen szerepelt. Rondón megfordult Spanyolországban a Las Palmas és a Málaga alkalmazásában, Oroszországban a Rubin Kazanyt és a Zenitet erősítette, míg Angliában a liverpooli “kékek” előtt a West Bromwich Albion és a Newcastle United labdarúgója volt. Menet közben 2019 és 2021 között a kínai Dalian Profesional sorait erősítette. Legutolsó európai szerepvállalása az Evertonnál felejthetően sikerült, másfél idény alatt kiegészítő szerepet kapva 31 meccsen háromszor tudott eredményes lenni.

Idén januárban szerződött a Riverhez, amely színeiben 35 tétmérkőzésen tízszer talált be, miközben megnyerték a Liga Profesional 2023-as kiírását.

Rondón eközben hazája nemzeti válogatottjában 102 pályára lépés alatt 41 alkalommal volt eredményes 2008 óta.

fociclub

A Mexikóban folytatja az Everton egykori támadója – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.