Mi állíthatja meg idén Lewis Hamiltont?

F1

2016. március 2. szerda, 10:04

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Mi kell ahhoz, hogy megtörjön Lewis Hamilton utóbbi két évben látott F1-es uralma? Martin Brundle szerint maga a világbajnok lehet saját maga legnagyobb ellenfele – azért megemlítette Rosberget és Vettelt is.

Egyre több rivális gondolja úgy (legalábbis egyre többen nyilatkozzák), hogy a Mercedes elmúlt két évben látott fölénye ugyanúgy megmarad erre az idényre is – ezt alátámasztja az első teszten látott megbízhatóság és a második teszten látt sebesség is. Ha ez így van, akkor könnyen lehet, hogy jön a Hamilton-Rosberg csata harmadik felvonása – na de egy ilyen versenyben mi az, ami megállíthatja az elmúlt két szezon világbajnokát?

A Sky Sports F1-szakírója, Martin Brundle szerint valószínűleg semmi, ám egy fontos dolgot így is megemlített, amely beleköphet a brit pilóta levesébe: Hamilton maga. Az előző idény hajrájában érezhetően leeresztett, a holtszezon nagy részét bulizással töltötte és rengeteget olvashattunk arról, hogy éppen hol szórakozik, ráadásul az első és a második teszt között is Los Angelesbe repült az Oscar-gálára. Ha a világbajnok nem koncentrál 100%-osan a teljes szezon során, az erős, koncentrált és motivált Rosbergnek lehet esélye, elvégre ahogy Hamilton kiengedett, rögtön nyerte is a futamokat a német – nincs akkora különbség közöttük, hogy a lazsálás beleférjen a “44-es” részéről.

Hamilton-strong-dppi

Brundle szerint azonban Hamilton tudja, hogyan kell bajnokságot nyerni, tudja, hogyan kell sorra nyerni a versenyeket és mind tudjuk, hogy mennyire gyors – a különbségek viszont olyan kicsik, hogy egy kicsit alacsonyabb koncentráció, egy kicsit alacsonyabb motiváció már elég lehet ahhoz, hogy Rosberg kedvező helyzetbe kerüljön. Ráadásul nem szabad megfeledkeznünk a Ferrariról: Brundle szerint ha az olasz istálló a teljes szezonban ott tud lenni a Mercedes sarkában, akkor a már négyszeres bajnok Sebastian Vettel is reális kihívója lesz Hamiltonnak.

Azt is hozzátette: nem lehet megmondani, hogy a Ferrari képes lesz-e erre, de szerinte közel lesznek – ugyanakkor azt is elmondta, hogy az, amit eddig az idei Mercedes mutatott, rendkívül impresszív és ilyet még sosem látott…

Forrás: www.formula.hu – RSS