Michelin a Pirelli ellen: Ecclestone dönt!

Pirelli (Fotó: xpbimages.com)

Az FIA a Monacói Nagydíj előtt írt ki pályázatot a királykategória gumiszállítói posztja iránt érdeklődő cégek számára; a következő hetekben a jelenlegi partner mellett a visszatérés gondolatával játszadozó Michelin is beadta nevezését. A két cégnek július tizenhetedikéig kellett meggyőznie a szövetség képviselőit, hogy az általuk készített gumiabroncsok megfelelnek a Forma-1 műszaki és biztonsági követelményeinek. Amennyiben ez sikerül, az FIA elfogadja az adott érdeklődő pályázatát.

A Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery az Autosportnak nyilatkozva megerősítette, hogy a szövetség elfogadta cége nevezését, a mértékadó brit lap pedig kiderítette, hogy a Michelin is megfelelt a követelményeknek. A végső döntést tehát a FOM első emberének kell meghoznia, aki kereskedelmi szempontok alapján fogja összevetni a pályázatokat, szeptemberben pedig kihirdeti, melyik gyártó lesz a Forma-1 hivatalos partnere a 2017-es, a 2018-as és a 2019-es versenyévadban.

„A motorsporttörténelmünk 100 évre nyúlik vissza, és a Forma-1-ben is itt vagyunk már öt esztendeje; ez képezi az alapját annak, hogy megfelelünk” – magyarázza Hembery. „Mi egy ismert, bevált, jó minőségű gyártónak számítunk a motorsportok világában. Technikai szempontból is megfelelünk a Forma-1 követelményeinek.  Ha [a sport irányítói] meg akarják változtatni a szabályokat, akkor mindent megteszünk azért, hogy kövessük őket [az új előírásokat]. Természetesen be szeretnénk tartani a szabályokat, és meg akarunk felelni a csapatoknak, a szervezőknek és a szövetségnek!”

„Nyilvánvalóan, fogalmunk sincs, milyen javaslatokkal állt elő a Michelin, és azt sem tudjuk, milyen javaslatokat tesznek majd Bernie-nek. Ez most végső soron egy üzleti döntés lesz. Az FIA elvégezte a feladatát, ami a jelentkezők minősítése volt, most a kereskedelmi jogok birtokosának kell eldöntenie, ki a legmegfelelőbb partner a sport számára. Természetesen mi is beszélünk vele, hogy megvitassuk a kereskedelmi megegyezés főbb szempontjait. Biztosra veszem, hogy ugyanezt teszi a másik fél esetében is, a végső döntés pedig megalapozott lesz” – zárja gondolatát a brit szakember.

A Michelin sportigazgatója, Pascal Couasnon már az FIA vizsgálati eredményének ismertetése előtt elmondta, a visszatéréshez kulcsfontosságú lesz Ecclestone meggyőzése.  A FOM első embere azonban májusban meglehetősen negatívan nyilatkozott a franciákról: Ecclestone rondának nevezte a nagyobb gumiabroncsokat, melyek bevezetése mellett a Michelin hosszú ideje kampányol már, majd kijelentette, a cég által gyártani kívánt tartós abroncsok csak unalmasabbá tennék a versenyeket. Megjegyezte, a Michelin olyan kemény abroncsokat gyártana, melyek januártól decemberig fenn lehetnének az autókon, csak hogy elkerülje a kritikákat.

Forrás: www.telesport.hu – RSS