Michelisz: Ha most kívánhatnék, essen az eső!

WTCC

2016. április 23. szombat, 18:45

Szerző: Berta Kitti; Fotó: WTCC Media

Michelisz Norbi kissé csalódott, amiért hazai közönsége előtt csak a hatodik rajtkockát tudta megszerezni a WTCC Magyar Nagydíján, ám célja, hogy vasárnap dobogóra álljon.

Michelisz arcán nem a felhőtlen boldogság jelei látszódtak, amikor az időmérő edzés után levette sisakját: a magyar versenyző nem jutott be a Q3-ba, pedig bízott benne, hogy a legjobb öt között fog szerepelni a kvalifikáció utolsó szakaszában. „Nem tudom még mindig, hogy mi történt az időmérőn. Magabiztos voltam, hittem benne, hogy tempóból a csapattársak előtt tudok lenni” – nyilatkozta Norbi.

 Michelisz

A Honda pilótája elmondta, talán túlságosan akarta azt, hogy jól szerepeljen a magyar közönség előtt – más okot egyelőre nem talált arra, miért nem sikerült legyőznie csapattársait. „Bármennyire próbálkoztam, nem jött össze. Autóbeállítás terén nem volt különbség köztünk, szóval ez valószínűleg rajtam múlott. Nagyon sajnálom, mert szerettem volna jól szerepelni.”

„Azért is sajnálom, hogy ez így alakult, mert látszott, hogy az autóm elég jó ahhoz, hogy az első háromban benne legyek. Ha pole pozícióért nem is, de az első sorért harcolhattam volna. Ám a pontok nagy részét holnap osztják.”

Szlovákiában Norbinak gondja volt a rajtelektronikával, azonban a csapatnak sikerült azóta orvosolnia a problémát – úgy érzi, a Honda is elég versenyképes ahhoz, hogy akár a dobogóig felzárkózzon vasárnap. „A rajttal kapcsolatos problémákat sikerült megoldani. Minden startom eddig szinte tökéletes volt. Holnap – kis szerencsével – az első futamon elérhető a dobogó.”

És hogy kell-e esőtáncot járniuk a magyar szurkolóknak? „Ha esik az eső, akkor bármi elképzelhető” – mondta Norbi. „Senki nem ismeri a pályát. Azt vettem észre, hogy a mi autónk esőben nagyon jól működött Franciaországban. Ha most kívánhatnék, akkor jobban szeretném az esőt holnapra, de összességében ha száraz lesz, akkor az is ugyanolyan jó kiindulási pont.”

Forrás: www.formula.hu – RSS