Michelisz: Jó esélyem van egy gyári ülésre

WTCC

2015. szeptember 25. péntek, 15:29

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: DPPI

Bár nagyon kötődik a Zengő Motorsporthoz, úgy érzi, egy ponton muszáj előrelépni ahhoz, hogy világbajnok lehessen – Michelisz szerint eredményei feljogosíthatják egy 2016-os gyári szerződésre.

A WTCC kínai fordulóját megelőző sajtótájékoztatón Ma Csing-hua, Rob Huff és Michelisz Norbert képviselték a verseyzőket. A magyar pilótát többek közt karrierje kezdetéről is megkérdezték, s természetesen nem győztes hangsúlyozni, mennyire hálás Zengő Zoltánnak azért, mert mint mondta: „Én vagyok a világ egyik legszerencsésebb és legboldogabb embere, mivel az elmúlt tíz évben megélhettem az álmomat, és remélhetőleg ez a továbbiakban is így lesz a WTCC-ben.”

Dppi_03715012_059

Ezt követően arról kérdezték, mi várható tőle a következő szezonban, s nyilatkozata alapján egyáltalán nem tűnik biztosnak, hogy a Zengő Motorsportnál tervez maradni: „Bármilyen bajnokságban is szerepelj, versenyzőként mindig az a célod, hogy bajnoki címet szerezz, s úgy látom, hogy ehhez gyári ülésre van szükséged. A tavalyi eredmények és az idei fejlődés alapján úgy gondolom, hogy jó pozícióban vagyok ahhoz, hogy gyári ülésről beszéljünk a következő szezont illetően.”

Persze azt Norbi is hangsúlyozta, hogy a közös múlt miatt egyáltalán nem lenne könnyű döntés a Zengő elhagyása: „A mostani csapatom mindent megtesz azért, hogy valóra válhasson, amiről álmodunk, versenyeket nyerünk és pole-okat szerzünk. Nem könnyű kérdés ez, hiszen az elmúlt tíz évben a Zengő Motorsporttal együtt növekedtem én is, szóval ez személyes kérdés is…”

Ennek ellenére Norbi szavaiból úgy tűnik, hogy ha megfelelő ajánlatot kap, megteszi a szükséges lépést: „Profi versenyzőként egy ponton előre kell lépned. Tudom, hogy rengeteg versenyző szeretne a gyári csapatoknál szerepelni, s az én végső célom is az, hogy karrierem egy pontján gyári versenyző legyek.”

Forrás: www.formula.hu – RSS