Michelisz: Még több is volt az autóban

WTCC

2016. május 8. vasárnap, 10:34

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: WTCC Media

A túraautó-vb marrakechi időmérőjén második helyen végző magyar pilóta szerint akár a pole is meglehetett volna, ám így is örül, hogy részese lehet a Honda hármas sikerének. A MAC3 során elkövetett hibájáért is vállalta a felelősséget.

Kiválóan sikerült a Honda számára a marokkói kvalifikáció, hiszen a három gyári versenyző végzett az élen Rob Huff, Michelisz Norbert, Tiago Monteiro sorrendben – erre idén még egyetlen gyártó sem volt képes! A magyar pilóta szerint akár övé is lehetett volna a rajtelsőség: „Úgy vélem, még több is volt az autóban: azt kell mondanom, túl óvatos voltam az utolsó szektorban” – idézi Norbi szavait a TouringCarTimes.com. „Tudtam Rob részidejét, és amikor megláttam a sajátomat, kissé túl korán fékeztem a 11-es kanyarban, onnantól kezdve pedig már nem tudtam visszahozni azt az időt, vége volt a körömnek.”

Michelisz_Marrakech_WTCC

Michelisz ennek ellenére elsősorban a pozitívumokat nézte a csapat szempontjából: „Nem hiszem, hogy sokat számítana, ki a pole-pozíciós: természetesen szerettem volna magam megszerezni, de ha őszinte akarok lenni, akkor a csapat 1-2-3-as eredménye sokkal fontosabb ennél. Büszke vagyok rá, hogy részese lehetek ennek, és úgy érzem, az elmúlt két év munkája kezd kifizetődni. Ezért szeretnék köszönetet mondani a teljes csapatnak.”

Abban mind Norbi, mind márkatársai egyetértenek, hogy az első, fordított rajtrácsos futamon, amelyen a 8-9-10. helyekről indulnak majd a Civicek, elsősorban a túlélés lesz a céljuk, hiszen mindannyian arra koncentrálnak, hogy lehetőleg majd a főversenyen sikerüljön kisajátítaniuk a dobogót. Michelisz egyébként a MAC3-ban elkövetett hibájára sem keresett kifogásokat – annak ellenére sem, hogy Alessandro Mariani úgy nyilatkozott, hogy beállítási hibának volt köszönhető az ütközés és a defekt:

Michelisz_Marokkó_Honda_WTCC

„Köszönöm Alessandrónak, hogy megvédett, de igazság szerint azt a kanyart elvileg simán padlógázon lehet venni. Meglepődtem, hogy nem sikerült ez a második körben, mert előtte simán összejött. Nem számított ilyen erős alulkormányzottságra, és már késő volt reagálni, ezért nekicsapódtam a falnak. Ki kell elemeznünk, miért történt ez, de előfordulhat, hogy kicsit túl keményen nyomtam az első körben, így már nem maradt tapadásom a másodikra. Kár érte, mert tudjuk, hogy könnyedén megnyerhettük volna a MAC3-at, és minden csak rajtam múlott, szóval elnézést kérek ezért a csapattól.”

Forrás: www.formula.hu – RSS