Michelisz Norbert a 2015-ös privát világbajnok

WTCC

2015. november 28. szombat, 09:52

2015. 11. 27. Doha, Katar – Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője ismét elnyerte a Yokohama Drivers’ Trophyt és összetettben a hatodik helyen zárta a 2015. évi FIA WTCC bajnokságot.

1. futam

Michelisz Norbert a hatodik helyről rajtolhatott az első futamon – mint a legjobb hondás versenyző, hiszen a portugál Tiago Monteiro a 11., míg csapattársa az olasz Tarquini a 14. helyről rajtolhatott. A pole pozíciót most is, a már világbajnok José-María López szerezte meg. Mellőle pedig meglepetésre a marokkói Bennani

A felvezető körben Michelisz Norbert mutatta be a pályát a TV nézőknek.

Rajt: Balesetmentes rajt. Loeb megelőzte a marokkóit, akinek sikerült visszaszereznie a pozícióját a harmadik kanyarban, sőt Valente is bejött honfitársa elé. Tarquini kicsúszott a műfűre és visszaesett az utolsó helyre. Michelisz két pozíciót vesztett, elrontotta a helyezkedést és beszorult a Lapierre és Catsburg vezette, két gyári Lada közé. Monteiro feljött a 9. helyre.

2. kör: Michelisz a 8. helyről kezdett neki a második körnek. Lapierre előtte, Catsburg mögötte.

3 -11. kör: López, Bennani, Valente, Loeb az élboly. Michelisznek sikerült megelőznie Lapierret, így a hetedik helyre jött föl. Loeb folyamatosan támadta Valentet, hibára próbálta kényszeríteni a franciát. Muller előtt kínai csapattársa autózott, akit nem tudott utolérni. Az angol Rob Huff próbálta megelőzni az angol Tom Chiltont, de nem sikerült neki.

Utolsó kör: A portugál Monteiro megelőzte Catsburgöt. Ezzel feljott a nyolcadik helyre.

Leintés: López, Bennani, Valente. Michelisz a hetedik helyen ért célba, hat ponttal lett összetettben gazdagabb.

A Yokohama Drivers’ Trophyban még nem sikerült átvennie a vezetést a marokkói Bennaninak, aki 10 pontot szerzett, így 156 ponttal várja a második futamot, míg Michelisz hatot (158 pont).

2. futam

Michelisz Norbert az ötödik helyről rajtolt a második futamon. Az első rajtkockából a francia Filippi indulhatott, aki mellé nem ért föl a holland Tom Coronel, a kocsi olajfolyása miatt kellett kikérniük a szervizidőt. Második sorból Muller és a kínai Csing Hua Ma. Coronel a pit laneről indult.

Rajt: Michelisz a jobban tapadó oldalról indult. Muller és Ma jól kapta el a rajtot, de Filippi bemozdult, valószínűleg vizsgálni fogják az esetét. Az olasz D’Aste és a holland Catsburg kiesett és be kellett küldeni a biztonsági autót. Így bármennyire is gyorsabb Michelisz, nem előzheti meg ilyenkor Csin Hua Mat. A versenytávot megemelték 14 körre.

6. kör: újra indították a futamot, majd az első kanyarban Filippi kiforgott és elvesztette a vezető pozícióját. Michelisz ezzel a harmadik lett, de Loeb és Bennani szorosan mögötte voltak.

7. kör: Filippi letöltötte az áthajtásos büntetését, így az utolsó helyre esett vissza. Tarquin feljött a hetedik helyre, mivel megelőzte Lapierret. López a 11. helyen autózott.

8. kör. Mullernek sikerült növelni az előnyét a kínai csapattársával szemben és Loeb csökkentette hátrányát Michelisszel szemben. Az ötödik helyen Bennani ment, Tarquini a hetediken.

10 kör: López feljött a 10. helyre és már a portugál, Monteiro mögött ment.

11. kör: Huff kiállt a Ladával. Ezzel befejeződött az ő versenye is.

12. kör: López megelőzte Monteirót, ezzel feljött a nyolcadik helyre.

Leintés: Muller, Ma, Michelisz, aki ezzel a harmadik hellyel megnyerte a Yokohama Drivers’ Trophy-t. Sébastien Loeb végül összetettben a harmadik lett honfitársa Muller mögött. Michelisz Norbert pedig a hatodik helyen zárta a futamot, négy ponttal maradt le az olasz Tarquini mögött.

Michelisz Norbert nyilatkozata: 

„Norbi és a Zengő Motorsport Katarban is dobogós hellyel örvendeztette meg a szurkolókat és társaságcsoportunkat. Nagy öröm számunkra, hogy immár négy éve egy olyan klasszist támogathatunk a siker elérésében, akinek példája lendületet adhat a jövő tehetségeinek céljaik megvalósításához. A magyar versenyző sikerei csak tovább erősítik a MOL-csoport elkötelezettségét abban, hogy segítse a kihívásokkal szembenéző tehetségeket ambícióik valóra váltásában, ahogy a sportban, úgy a művészetekben, az üzleti életben és az olaj- és gázipar területén is.” – mondta Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője. -„Elképesztő siker, hogy magyar tehetségünk nyerte el a privát versenyzők bajnoki címét. Kiélezett küzdelem fojt az idei évben a Yokohama Kupáért, azonban Norbi tehetségével és elszántságával elérte célját. A bajnoki cím nemzetközi szinten tovább növeli mind Norbi mind pedig hazánk és vállalatcsoportunk elismertségét.”   

Forrás: www.formula.hu – RSS