Miért esett vissza ennyire a Williams?

F1

2016. július 14. csütörtök, 11:18

Szerző: Strommer Benjamin

Az elmúlt években számos dobogót elérő F1-es csapat nagyon gyengén szerepelt az utolsó pár nagydíjon. Bottas szerint a fejlesztési versenyben maradtak csúnyán alul, bármit is próbálnak ki, nem hozza a várt eredményeket.

A Williams Valtteri Bottas révén a Kanadai Nagydíjon még dobogóra állt, az utóbbi versenyeken azonban csalódást keltő eredményeket értek el, Ausztriában – amely elvileg kedvezett volna a Mercedes-motoros csapatnak – 9., Nagy-Britanniában 11. helyen ért célba eredményesebb pilótájuk. Míg az év elején úgy tűnt, konstruktőri negyedik helyükre senki sem jelent fenyegetést, a szárnyaló Force India már csak 19 pontra található tőlük. Valtteri Bottas ezt a fejlesztési versennyel magyarázza: a Williams újításai valamiért nem jöttek be.

„Három első szárnyat is kipróbáltunk, mind az idei évből való, a szezon kezdeti szakaszától a legújabbig. Csak nagyon kicsi különbségeket tapasztaltunk” – mondta a silverstone-i teszt második napján vezető, hatodik idővel záró Valtteri Bottas az Autosportnak. „Az igazat megvallva még mindig küszködünk, hogy azokat a nagy különbségeket lássuk, melyeket szeretnénk. Az előrejelzéseink alapján több előnyre számítottunk, nem tudjuk a fejlesztéseket közvetlenül leszorítóerőre és köridőre fordítani. Egyes eredmények segíthetnek minket, nem a nagyon közeli jövőben, hanem később.”

A Williamsre ezúttal csak rövid időre került fel a 2017-es hátsó szárny, melyet a szezon közbeni barcelonai teszt nagy részén próbálgattak. Bottas megerősítette, hogy a Williams a kudarcok ellenére sem áll le a fejlesztéssel, a soron következő Magyar Nagydíjon új aerodinamikai alkatrészek kerülnek az autóra. „A legfontosabb dolog az, hogy az egyensúlyt kicsit jobban finomhangoljuk, valamint az, hogy mennyit nyerünk x mennyiségű leszorítóerővel, különösen kanyarodás közben, mert jelenleg ez a legfőbb gyengeségünk, a kanyarban elért tapadás” – mondta a finn pilóta.

A Williams csapat egyik versenyzője sem rendelkezik szerződéssel a következő idényre, esélyesek azonban bőven vannak. A teszt első napján vezető fejlesztőversenyző, Alex Lynn is bejelentkezett az egyik ülésért: „Újabb napot teljesítettem incidensek, problémák nélkül. Jó munkát végeztem, ha pedig az állandó versenyzőkkel hasonlítjuk össze, versenyképes voltam az etapjaimon. Késznek érzem magam, hogy fellépjek, a tapasztalati könyvembe újabb kis pipát tehettem” – fogalmazott a GP2-ben szereplő brit pilóta.

Forrás: www.formula.hu – RSS