Miért költünk sok milliárdot zsoldosokra?

Nem jó ez a sportban (is) eluralkodó módi: akinek több pénze van, az elviszi a gyengébbektől az ott nevelkedett tehetségeket. A hatvanas-hetvenes években ezt a „lopkovich” gyakorlatot még csak az agyelszívás területén tapasztalhattuk meg. Magam is ismertem olyan fiatal mérnököt, akiről egyszer csak kiderült, hogy egy nemzetközi konferenciáról nem haza, hanem Amerika felé vette az irányt. A gazdag Amerika „átigazolta” az átlagosnál is tehetségesebb, fiatal műszaki szakembert, s ezzel „megspórolta” a kitaníttatás költségeit.

Keserűre sikerült Görbicz Aniuta búcsúja

Az utóbbi két-három évtizedben a sportéletben is teljesen eluralkodott ez az erősítési gyakorlat. Magyarország is – véleményem szerint – a nem jó gyakorlatot folytatva, mindinkább rászokik erre az útra. Az, hogy a magyar labdarúgó NB I 12 csapata közül mindössze egy – a PAKS – nem foglalkoztat külföldi „vendégművészeket”, szomorú tény. Ráadásul a legtöbb külföldi focista nem hoz jelentős pluszt csapata életébe.

Ezekben a hetekben kézilabdázásban különösen markánsan tetten érhető ennek a “bevásárlásos” gyakorlatnak a káros, a magyar sportot alapjaiban romboló hatása.

Nézzük előbb a siófoki női kézilabda csapatot, amelyet – nagy dírrel-dúrral, és sok száz millió forint bedobásával – évekkel korábban meghirdettek, mint a jövő sikercsapatát. Siófokon jól bevásároltak, hoztak egy norvég szaktekintélyt edzőnek, aki a bevett gyakorlat szerint (például Paulo Sousa a Videotonnál…) a szerződése félidejénél bedobta a törölközöt. Nem könnyű megszámolni, hány játékost vásároltak meg, hogy azután ezek a „profik” össze-vissza játszogassanak, a kulisszák mögött pedig a legkülönfélébb családegyesítési küzdelmeket lefolytassanak. A Siófok jelenleg már pontlevonásokig jutott és a hazai bajnoki dobogó harmadik fokáról is lecsúszott. Ezt a bukfencet az Európa Liga-siker sem tudja kiegyenlíteni. A kieső Békéscsabától szombaton elszenvedett vereséget pedig végképp nem. A nyáron ismét várható bevásárlásokról, azok anyagi velejáróiról ne is beszéljünk.

A Veszprém meg nagyobbat bukott, mint a Siófok,

hiszen a BL-ben ezúttal már a négy közé jutás sem jött össze. Kikaptak egy olyan francia csapattól (Nantes), amelyet világklasszisaival le kellett volna győzniük. Ám nem így történt, hiszen

a mindenhonnan összeverbuvált zsoldosok képtelenek igazán megszakadni azért, hogy egy nevében magyar klub két évtizedes „ácsingózás” után végre egyszer elnyerje ezt a trófeát.

David Davis szorgalmasan csereberéli a veszprémi sztárokat

Ami egyébként abszolút nem szolgálja a magyar válogatott érdekeit, hiszen Lékai Mátén kívül csak a néhány pofon kiosztására taksált Ligetvári Patrikot foglalkoztatja, a játékidő töredék részében.

Ám semmi baj,

a forint milliárdok az adófizetők pénzéből folyamatosan érkeznek Veszprémbe,

ahol Nagy László klubigazgató – és a magyar kézilabdázás abszolút szakmai dirigense – meg sem várta a BL-szereplés eredményét – újabb két évvel meghosszabbította barátja, a spanyol iskola képviselője, David Davis szerződését. Márpedig ebben a kiesésben Davis is „vastagon” benne van, mert neki láthatóan az a legfőbb gondja, hogy lehetőleg mindegyik sztár kapjon játéklehetőséget. Hogy ki játszik jól, vagy kevésbé jól, esetleg beillik-e az adott szerkezetbe, a másodlagos. A BL pedig a Veszprém számára már a legjobb nyolc között befejeződött.

A legújabb bukfencnek pedig szombaton délután lehettünk tanúi. Az ugyancsak „agyonpénzelt” Győr világválogatott szintű együttese nem bírt a francia rivális Breszt hölgyeivel.

És a „csodaedzőt”, Ambros Martínt külön is kiemelném: egygólos vezetésnél, egy perccel a vége előtt odaállítja a már régen nem az igazi, az utolsó meccsét játszó Görbicz Anitát egy sorsdöntő hétméteres elvégzésére. Ennél nagyobb szarvashibát a serdülő kettőben edzősködő főiskolások sem követnek el. Az eredmény pedig az lett, hogy Görbicz a kihagyott hetessel jócskán hozzájárult a végül kialakult vereséghez. Így most keserű szájízzel vonulhat vissza, amiben edzője szarvashibája is döntően benne van.

Azon pedig hiába töröm a fejemet, hogy csak ebben a három klubban évente hány milliárd forintot pazarolnak el,

de az biztos, hogy a magyar sportnak ezekből a zömmel megszolgálatlan költekezésekből semmi haszna nincs. Az esetleges magyar tehetségek ugyanis a játéklehetőségek nélkül vagy elkallódnak, vagy tehetségüknek csak törtrészét tudják kibontakoztatni – komoly és folyamatos versenylehetőségek hiányában.

(jochapress / jocha Károly)