Miért nem keres felelősöket a Mercedes?

F1

2016. június 3. péntek, 11:17

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Daimler Media Site

A német istálló dominálja az F1-et a 2014-es szezon óta, de a megbízhatóság sosem volt erősségük. Idén az eddigieknél több meghibásodás érte őket, a csapat mégsem nevez meg bűnbakot.

Hiába nyert meg az eddigi hatból öt versenyt a Mercedes, szinte egyetlen 2016-os nagydíjat sem úsztak még meg kisebb-nagyobb műszaki problémák nélkül: gondoljunk csak Lewis Hamilton motorhibájára két időmérőn is, vagy Nico Rosberg monacói szenvedésére. Maga a csapat is beismerte, javítaniuk kell a technikai hiányosságokon. Amennyiben nincs javulás, más istállók esetében ilyenkor a személyi cserék ideje következik, a Mercedes azonban nem akar senkire sem ujjal mutogatni.

„Az autó, motor és minden emberek terméke, ezek az emberek pedig lehetővé tették, hogy ki tudja mennyi versenyt és két konstruktőri, két egyéni világbajnoki címet nyerjünk meg. Ők a legjobbak, senki mással nem akarnék együtt dolgozni. Közösen most egy nehéz időszakon megyünk keresztül” – idézi a crash.net Toto Wolffot, a Mercedes motorsport-igazgatóját.

„Úgy akarom folytatni, ahogy a múltban is tettük: egyetlen személyt sem hibáztatni, helyette megpróbálni azonosítani a probléma gyökerét, aztán nem elkövetni újra a hibát. Ez nagyon fontos dolog. Könnyű lenne ezek között a körülmények között hatalmas nyomást helyezni a vállukra, lehordani valakit, aztán remélni, hogy működik. Ez nem így megy. Megerősíteni és támogatni kell őket, inkább az ilyen körülmények között. Ugyanerre számítok dr. Zetschétől (az anyavállalat Daimler elnöke), és ő is pontosan így van vele.”

Wolff elmondta, a Mercedes nagyon kevés csapattagja cserélődött ki a sikerkorszak kezdete óta: „Ugyanazok az emberek dolgoznak az autókon, a garázsban, a gyárban, akik az utóbbi három évben, nem történt változás, mentalitás terén sem. Balszerencsés, mennyi dolog esett meg velünk, de végül csak megerősíteni fognak minket” – mondta a Mercedes-főnök.

Forrás: www.formula.hu – RSS