A minden várakozás alatti győri teljesítményről bizonyára még sokszor esik majd szó. E sorok írójának az tetszett leginkább, hogy az évek során mindenféle felsőfokú jelzőkkel illetett spanyol mágus, Ambros Martín kijelentette: vállalja a felelősséget!
Hát bizony, ezzel az elcsépelt szóhasználattal kapcsolatosan lenne minimum egy, érdemi kérdésem. Mit jelent ez a gyakorlatban, hogy az edző vállalja a felelősséget. Mert hogy arról még eddig nyilvánosan soha nem lehetett hallani vagy olvasni, hogy ezt vagy azt az ugyancsak busásan megfizetett szakvezetőt a klubja mondjuk egyhavi fizetéselvonással büntette volna. Márpedig ha ez a vezetőkre nézve nem szokás, akkor mégis, mi lehet a következmény? Netán egy óráig a sarokban térdel, mint annak idején nekünk kellett a szülői házban, ha komolyabb vétséget követtünk el. Vagy eltiltják egy hétre az édességektől?
Félő, hogy egyik változat sem igaz: sem a pénzelvonás, sem a térdelés, sem az édességmegvonás. De ha semmi retorzió nincs, akkor minek ezek a pusztába kiáltó szavak? Azért, hogy mégis csak mondjon valamit. Máshol olvasható, hogy tíz centivel a föld fölött jártak a játékosai, neki kellett volna lehoznia őket a parkettra…
Érdemben azonban egyetlen szó sem hangzott el. Pedig nyilván sokakat érdekelne, miért nem játszott a második félidőben egyetlen percet sem a legkomolyabb nyári szerzemény, a holland Groot, aki pedig az első 30 percben számos, érdemi alakítással vétette észre magát. De természetesen nem csak ezért vesztett a fél világválogatottat a soraiban tudó győri alakulat. Például azért is, mert a szezon előtt ugyancsak fogadkozó Tomori Zsuzsának most éppen olyan napja volt, amikor nem akaródzott neki megszakadni a minél jobb eredményért. Ezt az alibi játékot Tomori már sokszor előadta eddigi pályafutása során, most éppen – félhivatalos hírek szerint – jóval egymillió fölötti zsoldért. (Itt szívesen közlöm az ETO hivatalos számát és a beígért prémiumok összegét is természetesen).
Zsoldról tettem említést és nem véletlenül. Mert – érjen el bármilyen eredményt is a klub – ez a hölgykoszorú egy zsoldos hadsereg – igaz, ez így van nagyjából mindenütt a mai élvonalban. Csak az a különbség, hogy amíg a Szeged vagy a Veszprém férfi kézilabdázói tényleg igyekeznek mindent beleadni, a Győrnél a Midtjylland ellen ennek az igyekezetnek csak halvány jeleit lehetett látni.
Ha már a bevásárlásokról (is) szó esett, félénken megemlíteném Kelecsényi Ernő klubelnök és közvetlen munkatársai felelősségét is Katrine Lunde „elpackázását” illetően. Akkor, amikor euro milliókat költöttek el az évek során olyan játékosokra, akiktől azután akár már egy év elteltével is meg kellett válniuk, ugyanakkor az elszórt pénzek csekély töredékén huzakodva, elengedték azt a kapust, aki egymaga egyenlő volt egy fél győzelemmel.
És vajon ezekből az indokolatlanul elköltött pénzekből mennyiért vállalja a felelősséget az, aki megkötötte ezeket a „nagy üzleteket”? Ugye, ilyesmiről nem hallottunk eddig a magyar sportéletben? A nagy fizetéseket és prémiumokat „természetesen” felveszik az illetékes elvtársak, retorzióktól viszont nem kell tartaniuk. Az legfeljebb a „kisembereket” érheti utol.
Ha jó a szervezés, akkor még őket sem.
