Thaibox-relax

Nyaralásnak is beillő, ciprusi meghívásos versennyel hangolt az őszi kemény munkára a 2014-es ifjúsági olimpián ezüstérmes Mozgi Milán. A 17 éves tokaji kajakos elégett a maga mögött hagyott szezonnal, bár abban biztos, hogy a Kuli Istvánnal nem ül újra egy hajóba.

reb Ki ne cserélné el az itthoni nyálkás, szomorkás borongós őszi időt a napfényes ciprusira? Valószínűleg kevés lenne a kivétel. Nemrég pedig négy magyar kajakos egyikeként (Racskó Fruzsina, Sólyom Dóra, Kopasz Bálint) Mozgi Milán is egy hetet töltött a szépséges szigetországban.

„Barátságos viadal volt, s bár versenyeztünk egymás ellen, sokkal inkább tekintem pihenésnek, kikapcsolódásnak – mondja a 17 éves, tokaji kajakos. – Először jártam Cipruson, és minden nagyon tetszett. Pihentünk, fürödtünk, és minden nevezetességet megnéztünk. Jól éreztük magunkat.”

mozgi_milan_szalmas_peter

Mozgi Milán az egyesre koncentrál  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

Nevetve helyesel, hogy bizony a tetszetős környezetből és persze a nyárból nem egyszerű visszatérni a hazai őszbe, és elkezdeni a kemény alapozást. Igaz, ő – talán a sportág szereplőinek a többségével ellentétben – a tavaszi időszakot tartja monotonnak, amikor folyton ugyanazokat a távokat evezik. Változatosnak érzi viszont a kondizásból, úszásból futásból álló őszi-téli munkát.

Persze tudja, mindegyikre szükség van ahhoz, hogy elérje a nyárra kitűzött céljait.

„Nem volt rossz az idei szezon, igaz, mindig minden lehetne jobb. A négyessel bronzot szereztünk az ifjúsági világbajnokságon, talán csilloghatna fényesebben is az az érem, de nincs okom csalódottságra. Különben is, a következő versenyidénynek kell jól sikerülnie, hiszen legutóbb még fiatalabbként vettem fel a harcot a többiekkel, most viszont én is beleérek a korosztályba.”

Valami miatt mégis nagyon elégedetlen, ha visszagondol a maga mögött hagyott nyárra. A Kuli Istvánnal alkotott ifjúsági K-2 200-as egység hatodik helyen zárt a montemor-o-velhói vb-n. Mozgi úgy érzi, a felkészülés alapján akár a dobogón is végezhetett volna a kettős, de hogy miért nem sikerült, arra azt mondja, kérdezzük a társtól…

Az mindenesetre biztos, nem tervezi, hogy ismét egy hajóba ül Kulival, inkább az egyesre koncentrál. Persze ha képbe kerül valaki, akkor nem zárja ki, hogy ismét rajthoz álljon a K-2-esek mezőnyében. A fő cél a világbajnoki indulás kiharcolása K-1-ben.

Egy éve, a nandzsingi ifjúsági olimpia előtt még merészebb álmokról beszélt Mozgi. Hogy akár csapathajóban, de bekerüljön a riói ötkarikás csapatba. Azóta picit átgondolta a terveket. „Az olimpiához kicsik vagyunk, az halott ügy.”

Az viszont stimmel vele kapcsolatban, hogy szabadidejében thai-bokszol. Noha a legtöbb magyar fiatal nem mozog háromszor egy héten, ő a tizenkét edzése mellé illeszti be ilyen számban a küzdősport-foglalkozást.

S mielőtt azt hinnénk, valamilyen kiegészítő sportként tekintene rá, jóval frappánsabb választ ad:
„Azt a feszültséget adom ki magamból, amelyet különben az embereken vezetnék le.”

Ennek valószínűleg örülhetnek néhányan.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS