Mihajlovic: Megkövetelem a tiszteletet a játékosoktól

Sinisa Mihajlovic, a Milan vezetőedzője elmondta, elvárja a kölcsönös tiszteletet a játékosoktól.

“Eddig pozitívan alakultak a dolgok és szinte a nulláról kezdtünk mindent egy megváltozott játékoskerettel és taktikával. Úgy gondolom, hogy a taktikai elemek jól működnek. A helyes útra kerültünk és készen fogunk állni az igazán fontos mérkőzésekre. Nem érzem a nyomást. Nem félek kockáztatni és szembenézni a kihívásokkal. A fő célunk, hogy az első három hely egyikén fejezzük be a bajnokságot.” – mondta Mihajlovic.

“A játékosoknak minden helyzetben tudniuk kell, hogy mit kell csinálni. Soha nem leszek mérges egy kihagyott helyzet miatt, de dühös leszek, ha a játékosok nem azt csinálják amiben megegyeztünk. A nehéz pillanatokban nem szabad elveszíteni a fejünket. A legnehezebb feladat a játékosok mentális felkészítése. Ha ez rendben van, akkor minden jól fog alakulni. Senki sem érezheti biztosnak a helyét a kezdőcsapatban. Akik pedig nem játszanak, azoknak keményen kell edzeniük. A csatároknak bizonyos helyzetekben védekezniük is kell, de ha nem fogják ezt tenni, akkor névtől függetlenül ki fognak kerülni a kezdőcsapatból. Emlékeztetni kell a játékosokat arra, hogy a Milan mezét viselik és ezért a maximumot kell nyújtaniuk. Ha valaki szeretne velem beszélni, akkor az ajtó mindig nyitva áll. Nincsenek problémák, mindenkit egyformán kezelek.”

“Fiorentina? Nem szabad alábecsülni az ellenfelet és ez velünk sohasem fog megtörténni. A szezon első meccs mindig rejtély, tehát sokkal jobban kell fókuszálnunk a munkára. Mindenekelőtt megkövetelem a tiszteletet és a tisztességet. Trequartista poszt? Ellenféltől függ, hogy ki fog játszani. Ha egyensúlyra van szükség a védekezés és a támadás között, akkor Bonaventura lesz a trequartista. Ha támadó-szellemben játszunk, akkor pedig Suso, Honda vagy pedig Menez.”

“Bacca és Luiz Adriano? Nagyszerű játékosok, ugyanazt a nyelvet beszélik és jól megértik egymást.”

A Milan a következő mérkőzését augusztus 4-én a Bayern München ellen játssza az Audi kupában.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS