Mike Maignan ma 27 éves

Mike Maignan, a Milan francia válogatott kapusa ma ünnepli a 27. születésnapját.

Mike Peterson Maignan 1995. július 3-án született Cayenne-ben, amely Franciaország dél-amerikai tengerentúli megyéjének, Francia Guyanának székhelye. Édesapja francia, míg édesanyja haiti származású. 14 éves volt, amikor a Paris Saint-Germain akadémiájára került, ahol három évet töltött. Két meccsen is kerettag volt a felnőtt csapatban, azonban nem kapott lehetőséget. 2015 augusztusában 1 millió euróért szerződtette a Lille a PSG-től.

A francia kapus egy Rennes elleni 1-1-es döntetlenre végződő mérkőzésen mutatkozott be a francia bajnokságban. Az első két szezonban kevés játéklehetőséget kapott, aztán a 2017/18-as idénytől kezdve alapember lett és onnantól kezdve kirobbanthatatlan volt a kapuból. A 2018/19-es idényben a Lille másodikként végzett a bajnokságban és Maignant választották az Év kapusának Franciaországban, miután 38 meccsből 17-et hozott le kapott gól nélkül és összesen 233 védést mutatott be, valamint hárított három tizenegyest is. 2021-ben megnyerte a francia bajnokságot a Lille, amely 10 év után zárt újra az első helyen. Maignan nagy mértékben kivette a részét a sikerből és 21 kapott gól nélküli mérkőzéssel fejezte be az idényt, ami a Ligue 1-ben és az európai topligákban is kiemelkedőnek számított.

2021. május 27-én a Milan hivatalosan is bejelentette, hogy megvásárolta a játékjogát. Maignanért mintegy 14,4 millió eurót fizetett a klub a Lille-nek és annak a Gianluigi Donnarummának a helyére érkezett, aki nyolc évig volt a Rossoneri alkalmazásában és a szerződéshosszabbítási ajánlatokat visszautasítva ingyen távozott a Paris Saint-Germainhez.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Maignan még a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta a teljesítményével. A francia kapus az első pillanattól kezdve jó benyomást keltett, nagyon stabilan és megbízhatóan védett, ezáltal meghatározó játékossá vált a kezdőcsapatban. Magic Mike a szezon során számos bravúrt mutatott be és oroszlánrészt vállalt abban, hogy a Milan 11 év után újra magasba emelhette a Scudettót. Ráadásul megkapta a szezon legjobb kapusának járó elismerést is az első olaszországi idényében. Maignan nevéhez 32 bajnokin 21 kapott gól és 17 clean sheet fűződött.

VÁLOGATOTT:

2020 októberében egy Ukrajna elleni felkészülési mérkőzésen debütált a francia nemzeti csapatban. Didier Deschamps második számú kapusként számít rá Hugo Lloris mögött és Maignan eddig összesen 4 alkalommal védte a franciák kapuját.

MIKE MAIGNAN

ADATOK:

Születési dátum: 1995.07.03.
Születési hely: Cayenne, Francia Guiana
Poszt: kapus
Magasság: 1,91 m
Mezszám: 16
Mérkőzések a Milanban: 39

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 2021.08.23. Sampdoria-Milan 0-1
Ligue 1 – 2015.09.18. Rennes-Lille 1-1
Olasz kupa – 2022.01.13. Milan-Genoa 3-1
BL – 2019.09.17. Ajax-Lille 3-0
EL – 2020.10.22. Sparta-Lille 1-4

MEGNYERT TRÓFEÁK:

LILLE:

1x – Ligue 1 (2020/21)

MILAN:

1x – Scudetto (2021/22)

FRANCIAORSZÁG:

1x – Nemzetek Ligája (2020/21)

Isten éltesse sokáig!