Milák Kristóf előbb-utóbb elkapja Caeleb Dresselt

Óvatosan vállalkozik a jóslásra Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya a hétvégén kezdődő budapesti vizes világbajnokság előtt, mert azt állítja, csak a látottak alapján mondhatja meg, elégedett-e vagy sem – és ez független az érmek számától.

Milák Kristóf (fotó:MTI, Kovács Tamás)

Pénteken kezdődik Budapesten, a Duna Arénában a 19. vizes világbajnokság. A Nemzeti Sportnak adott interjújában Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya elárulta, nem esett kétségbe, amikor kiderült, Japán eláll a vb megrendezésétől, és nagyon örült a magyar beugrásnak, majd beszélt arról is, hogy miért népszerű a versenyzők körében a Duna Aréna.

– Beszélhetnék arról, hogy a Duna Arénában a versenymedence mellett van egy fedett ötvenes bemelegítőmedence, hiszen ilyen kevés helyen van a világon, meg arról is, hogy a versenymedence melletti nagy teret is szeretik az úszók, de nincs értelme, mert

ez olyan, mint a szerelem, nemigen tudjuk megfogalmazni, miért vagyunk odáig a másikért, legfeljebb annyit mondunk, hogy csak.

Az biztos, hogy ha egy úszó belép a Duna Arénába, rögtön rabul ejti a közeg és a környezet –

Caeleb Dressel a 2017-es vébé után azt mondta, legyen minden világbajnokság Budapesten, pedig ő aztán azért már látott néhány medencét és uszodát.

Ezután szóba kerültek a 2017-es budapesti világbajnokság emlékei. Sós Csaba elmondta, akkor miért nem számított Milák Kristófra, aki azóta 200 méteren világ- és olimpiai bajnok, 100 méteren pedig a szám királyát, Caeleb Dresselt szorongatja.

– Dresselt kifejezetten kedvelem, végtelenül kedves, szimpatikus srác – mondta a kapitány. – De Milák a fiatalabb. És ezt csak azért említem, mert ahogy egy fiatal bokszolót nem engednek össze egy vele azonos súlyú felnőttel, mert kiklopfolja őt, úszásban is a korral jön meg a fizikai erő egy része, vagyis az edzések mellett az erő szempontjából mindenképpen van egy természetes fejlődés is, ez pedig százon nagyon is megmutatkozik, s ez az, ami azt mondatja velem, hogy Kristóf előbb-utóbb elkapja Dresselt.

Sós Csaba végül elmondta, hány éremmel lenne elégedett ezúttal – a teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

(nemzetisport.hu)