Milák Kristóf önmaga ellen versenyez

Megnyugvást keresett Milák Kristóf a fő száma, a 200 méteres pillangóúszás elődöntőjében a budapesti vizes vb-n, és megkapta, amit akart. A szám címvédőjeként és világcsúcstartójaként messze a legjobb idővel – a világ idei legjobbjával – jutott be a keddi döntőbe, és továbbra is csak magával versenyez.

– Az volt a cél, hogy értékelhető úszást mutassak be, komolyan tegyem oda magam, olyan legyen a dinamikám, ami megnyugvást ad a döntő előtt. Ez sikerült – fogalmazott Milák a vegyes zónában a 200 pillangó nagy fölénnyel megnyert elődöntője után, majd hozzátette:

Itt most nem mással kell versenyeznem, hanem Milák Kristóffal.

Igaza van. Ő a szám olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki címvédője, plusz világcsúcstartója, 1:51-gyel kezdődő ideje csak neki és a már visszavonult legendának, Michael Phelpsnek van 200 pillangón, és egyelőre a budapesti vb-n sem tűnt fel igazán veszélyes rivális.

Az elődöntőben Milák az 1:52,39-cel a világ idei legjobbját úszta, a második pedig 1:54-en kívül rekedt.

A 22 éves klasszis a délelőtti előfutam után még azt mondta, hogy az elődöntőben sem akarja kiúszni magát, 1:53 végét, 1:54 elejét tervezett, ehhez képest jelentősen jobb volt. Nem tagadta, hogy a közönség is nagy szerepet játszott ebben.

– A közönség nagyon elvisz, úgy jöttem be, ahogy a döntő előtt kellene,

és akkor már úgy voltam vele, kis erődemonstrációt azért tartok – vallotta be Milák. – Én ezt a hangulatot magamba szívom. Egy külföldi versenyen valószínűleg nem kapok ekkora ovációt, és ha már itthon vagyunk, akkor ezt kiélvezem.

Az önmagával való versenyzés vajon azt jelenti, hogy a saját, 2019-es vb-n úszott világcsúcsát (1:50,73) veszi célba? Ezt azért nem ígérte meg.

(magyarnemzet.hu)