Milan-Lazio 2-0: Játékos statisztikák

A Milan három ponttal abszolválta a szezonbeli első rangadóját a San Siróban. A piros-feketék 2-0-ra győztek és a mérkőzést követően egy cikk erejéig összegyűjtöttük a statisztikákat és érdekességeket.

Három fordulót követően 9 ponttal, hibátlanul áll a Milan a bajnokságban – holtversenyben első a Romával és a Napolival. A piros-feketék kapták a legkevesebb gólt (1) a 20 csapatos mezőnyből, míg a rúgott gólok száma 7.

A csapat május óta összesen 7 tétmérkőzést hozott le kapott gól nélkül, azaz többet, mint ezen időszakban bármelyik másik európai topligás csapat.

A Milan ezzel a győzelmével történelmet írt, ugyanis a klub története során először fordult elő, hogy a csapat két egymást követő szezonban is megnyerte az első három bajnoki mérkőzését a Serie A-ban.

Az első játékrészben 13 lövési kísérlete volt a Milannak, ez a legmagasabb lövési szám a csapattól egy félidő alatt a 2020 decemberében lejátszott Parma elleni mérkőzés óta.

A pályafutása során először fordult elő, hogy Ante Rebic két gólpasszt osztott ki 1 meccsen a Serie A-ban.

Zlatan Ibrahimovic 175 nap után volt újra eredményes a Serie A-ban. A svéd klasszis legutóbb március 21-én a Fiorentina kapuját vette be a bajnokságban.

Rafael Leao a pályafutása során először két egymást követő kezdőként lejátszott Serie A mérkőzésén volt eredményes.

Mike Maignan nevéhez fűződik a legtöbb kapott gól nélküli mérkőzés eddig a Serie A idei szezonjában, holtversenyben Lukasz Skorupskival és Marco Silvestrivel. A Milan kapusa 3 meccsből kettőt kapott gól nélkül hozott le.

Rebicnek jól megy a rangadókon, ugyanis 17 mérkőzésen 9 gólt és 4 gólpasszt jegyzett ezeken a meccseken. Íme a mérlege: Juventus ellen: 4 meccs, 3 gól, 1 gólpassz | Lazio ellen: 5 meccs, 2 gól, 2 gólpassz | Napoli ellen: 4 meccs, 1 gól, 1 gólpassz | Roma ellen: 2 meccs, 2 gól | Inter ellen: 2 meccs, 1 gól.

Sandro Tonali nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a Lazio elleni mérkőzésen.

MECCS STATISZTIKÁK:

53% LABDABIRTOKLÁS 47%
17 LÖVÉSI KÍSÉRLET 7
3 KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK 5
2 GÓLOK 0
8 KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK 1
6 BLOKKOLT LÖVÉSEK 1
1 KAPUFA 0
393 PONTOS PASSZOK 463
85% PASSZPONTOSSÁG 86%
5 SZÖGLET 1
4 LES 2
5 VÉDÉS 1
9 SZABÁLYTALANSÁG 18
1 SÁRGA LAP 4
0 PIROS LAP 0

JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

JÁTÉKOS JP L GP CS SZ SP P% KP MP MF HI
MAIGNAN 100′ 13 72% 8(3)
CALABRIA 100′ 3(0) 1(1) 3 37 86% 5(5) 1(0) 5(3)
ROMAGNOLI 100′ 1(1) 1(1) 54 96% 4(2) 2(2) 5(4)
TOMORI 100′ 1(0) 2 47 82% 3(3) 3(2) 9(2)
HERNÁNDEZ 100′ 1(0) 2(1) 1 34 85% 1 9(4) 2(0) 3(2)
TONALI 100′ 2(0) 4(4) 2 49 80% 2 14(9) 8(5)
KESSIE 67′ 1(1) 1(1) 2 31 91% 1 8(6) 1(0) 7(7)
FLORENZI 67′ 1(0) 1(1) 3 12 75% 1 8(5) 2(1) 3(1)
DIAZ 86′ 2(0) 4(3) 26 93% 10(5) 5(0) 1(0)
LEAO 66′ 3(1) 2(2) 6 43% 1 5(3) 2(0)
REBIC 100′ 2 5(2) 20 83% 6 10(4) 3(1)
BENNACER 20′ 1 15 94% 1(1) 1(1)
BALLO-TOURE 14′ 2(1) 1 6 86% 5(2)
IBRAHIMOVIC 34′ 2(1) 16 80% 1(0) 2(2) 1(1)
BAKAYOKO 13′ 1(0) 8 100% 3(1)
SAELEMAEKERS 33′ 1(1) 19 100% 1 2(1) 1(1)

jelmagyarázat: JP-játékperc | L-lövés | GP – gólpassz | CS-cselek | SZ-szerelések | SP-sikeres passzok | P%-passzpontosság | KP-kulcspassz | MP-megnyert földi párharc | MF-megnyert fejpárbaj | HI-hosszú indítás

LEGTÖBB MEGTETT KM:

1. TONALI – 11,10 KM
2. CALABRIA – 10,45 KM
3. ROMAGNOLI – 9,96 KM
4. REBIC – 9,95 KM
5. TOMORI – 9,85 KM

LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:

1. TOMORI – 33,89 KM/H
2. HERNÁNDEZ – 33,44 KM/H
3. BENNACER – 33,39 KM/H
4. LEAO – 32,53 KM/H

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ