Milan-Napoli 1-2: Játékos statisztikák

A Milan először kapott ki a 2022/2023-as idényben, miután a Napoli 2-1-re nyerni tudott a San Siróban az olasz bajnokság 7. fordulójában. Egy cikk erejéig összefoglaltuk a legfőbb érdekességeket és statisztikákat.

Megszakadt a piros-feketék 22 mérkőzésen keresztül tartó veretlenségi sorozata a Serie A-ban. A csapat 8 hónap után – 15 győzelmet és 7 döntetlent követően – veszített bajnokit, a legutóbbi vereség 2022 januárjában a Spezia ellen volt a bajnokságban. Ez a 22 meccses széria Olaszországban és Európában is egyedülálló volt.

Ennél hosszabb veretlen sorozat utoljára 2021 januárjában ért véget a Rossoneri számára, akkor a csapat zsinórban 27 bajnokin nem talált legyőzőre.

A Milan hét forduló alatt 14 pontot szerzett, a mérleg 4 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség, valamint 13 rúgott gól és 8 kapott gól.

Csak 1979-ben fordult elő, hogy a Milan zsinórban három hazai mérkőzését is elveszítette a Napoli ellen a Serie A-ban.

A Rossoneri 7 forduló alatt összesen 120 alkalommal próbálkozott kapura lövéssel, ebből 35 talált kaput, 56 elkerülte a kaput és 39 kísérletet blokkoltak az ellenfelek.

A piros-feketék kétszer is eltalálták a kapufát a Napoli elleni meccsen.

Olivier Giroud zsinórban a harmadik bajnoki mérkőzésén volt eredményes, amire legutóbb 2 évvel ezelőtt, 2020 júliusában volt példa még a Chelsea játékosaként a Premier League-ben. A francia válogatott csatár az Inter és a Sampdoria után a Napoli kapuját is bevette, ráadásul ezen kívül eredményes volt a BL-ben a Dinamo Zagreb ellen.

Rade Krunic a 150. mérkőzését játszotta az olasz élvonalban, a mérlege 9 gól és 11 gólpassz. Ebből a Rossoneri játékosaként 70 meccset töltött a pályán.

A csapatból Fikayo Tomori, Ismael Bennacer és Yacine Adli mutatta be a legtöbb sikeres szerelést, szám szerint hármat.

Ismael Bennacer osztotta ki a legtöbb kulcspasszt (5) a mezőnyben.

Sandro Tonali nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség 12,1 megtett km-rel.

MECCS STATISZTIKÁK:

51% LABDABIRTOKLÁS 49%
22 LÖVÉSI KÍSÉRLET 9
5 KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK 4
1 GÓLOK 2
10 KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK 3
7 BLOKKOLT LÖVÉSEK 2
2 KAPUFA 0
350 PONTOS PASSZOK 352
82% PASSZPONTOSSÁG 83%
9 SZÖGLET 4
1 LES 0
2 VÉDÉS 4
18 SZABÁLYTALANSÁG 11
4 SÁRGA LAP 3
0 PIROS LAP 0

JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

JÁTÉKOS JP L GP CS SZ SP P% KP MP MF HI
MAIGNAN 90 20 63 19(7)
CALABRIA 45 2 18 78 6(2) 2(2) 5(3)
KJAER 45 32 89 1(0) 1(1) 5(3)
TOMORI 90 3 42 91 1 5(3) 2(1) 5(2)
HERNANDEZ 90 2(0) 1 3(1) 21 81 3 7(4) 2(1)
BENNACER 90 1(0) 3 57 90 5 9(4) 1(1) 8(6)
TONALI 90 1(0) 1 29 76 3 2(1) 3(2) 7(5)
KRUNIC 66 3(1) 1 12 75 1 3(2) 6(3)
DE KETELAERE 82 1(0) 1(0) 19 79 3 5(0) 4(2)
SAELEMAEKERS 66 2(0) 1(0) 1 19 73 1 5(1) 1(1) 1(1)
GIROUD 90 8(2) 1(1) 21 81 2 8(4) 11(6)
ADLI 8 1(1) 3 3 43 3(3) 1(1)
DIAZ 24 1(0) 1(0) 11 79 4(1) 1(1)
KALULU 45 2(1) 30 100 2(2) 1(1) 3(3)
DEST 45 2(0) 1 11 79 4(1) 2(2) 1(1)
MESSIAS 24 1(1) 1(0) 1 5 71 5(2) 1(1)

jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | GP – gólpassz | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | SP – sikeres passzok | P% – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás

LEGTÖBB MEGTETT KM:

1. TONALI – 12,14 KM
2. BENNACER – 11,46 KM
3. HERNÁNDEZ – 10,18 KM
4. DE KETELAERE – 9,83 KM
5. TOMORI – 9,53 KM

LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:

1. HERNÁNDEZ – 33,52 KM/H
2. CALABRIA – 32,71 KM/H
3. TOMORI – 32,43 KM/H
4. DEST – 32,4 KM/H
5. SAELEMAEKERS – 31,81 KM

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ