Milan-Verona 2-2: Játékos statisztikák

Totális mezőnyfölény és izgalmas végjáték jellemezte a Hellas Verona elleni 2-2-es döntetlennel zárult mérkőzést. Szokás szerint ezúttal is összegyűjtöttük a statisztikákat.

A Milan 7 fordulót követően 5 győzelemmel és 2 döntetlennel áll az első helyen a Serie A-ban, két pontos előnnyel a második Sassuolóval szemben. A piros-feketék ezeken a meccseken 16 gólt szereztek és 7-et kaptak.

Először fordult elő az idei szezonban, hogy a Milan hátrányba került a Serie A-ban, ráadásul az ezt megelőző 6 forduló mindegyikében a Milan szerzett vezetést a mérkőzéseken.

Az olasz bajnokságban még tart a Rossoneri veretlenségi sorozata, amely immáron 19 meccses szériára duzzadt a Verona elleni döntetlennel.

A Milan egymást követő 27 meccsen volt eredményes a Serie A-ban, így sikerült beállítani az 1949-es szériát, amely a klub történetének második leghosszabb sorozata.

Legutóbb közel négy évvel ezelőtt, 2017 januárjában fordult elő, hogy a Milan az első 20 percben két gólt kapott a Serie A-ban.

Zlatan Ibrahimovic a Verona ellen is betalált, így ő az első játékos a Milan történetében, aki egymást követő 7 Serie A mérkőzésén vette be az ellenfél kapuját – mióta a hárompontos rendszer bevezetésre került.

Zlatan ebben a szezonban 5 büntetőt rúgott és ebből mindössze 2-t váltott gólra.

Ibra az eddigi pályafutása alatt összesen 98 alkalommal rúgott tizenegyest, ebből 83-at gólra váltott és mindössze 15-ször hibázott. Ez 85 százalékos hatékonyságnak felel meg.

Franck Kessié lett a Verona elleni mérkőzés MVP-je.

Davide Calabria 3 sikeres szerelést mutatott be a Verona ellen, ennél többet senki sem tudott a mezőnyben.

Hakan Calhanoglu 12 kulcspasszal zárta az összecsapást.

MECCS STATISZTIKÁK:

65% LABDABIRTOKLÁS 35%
27 LÖVÉSI KÍSÉRLET 5
9 KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK 3
2 GÓLOK 2
12 KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK 2
6 BLOKKOLT LÖVÉSEK 0
1 TIZENEGYES 0
418 PONTOS PASSZOK 183
80% PASSZPONTOSSÁG 65%
14 SZÖGLET 1
3 LES 2
1 VÉDÉS 7
16 SZABÁLYTALANSÁG 20
1 SÁRGA LAP 3
0 PIROS LAP 0

JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

JÁTÉKOS JP L KT CS SZ SP P% KP MP MF HI
DONNARUMMA 96′ 24 73% 15(6)
CALABRIA 96′ 2 1 3 38 75% 2 8(4) 5(3) 7(3)
KJAER 96′ 2 59 75% 3(1) 3(3) 23(14)
GABBIA 96′ 1 2 37 90% 4(4) 5(3) 3(2)
THEO 96′ 2 2 4(2) 1 54 89% 3 6(4) 2(1) 4(2)
BENNACER 96′ 1 3(1) 3 47 80% 1 16(9) 3(2) 7(3)
KESSIE 96′ 1 41 87% 1 5(3) 8(6) 3(2)
SAELEMAEKERS 45′ 1 1 17 89% 3 3(2)
CALHANOGLU 87′ 2 1 31 79% 12 1(1) 7(3) 1(1)
LEAO 78′ 2 1 3(2) 19 70% 1 7(4) 5(1) 1(1)
IBRAHIMOVIC 96′ 13 4 33 72% 1 5(1) 17(13) 1(1)
REBIC 51′ 1 2(0) 10 100% 2 3(1) 2(0) 1(1)
HAUGE 9′ 3 100% 2(0)
BRAHIM DIAZ 18′ 5 100% 1 2(0)

jelmagyarázat: JP-játékperc | L-lövés | KT-kaput eltaláló lövés | CS-csel | SZ-szerelés | SP-sikeres passz | P%-passzpontosság | KP-kulcspassz | MP-megnyert földi párharc | MF-megnyert fejpárbaj | HI-hosszú indítás

LEGTÖBB MEGTETT KM:

1. KESSIÉ – 11,30 KM
2. BENNACER – 11,21 KM
3. CALABRIA – 10,59 KM
4. GABBIA – 10,58 KM
5. HERNÁNDEZ – 10,40 KM

LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:

1. RAFAEL LEAO – 33,25 KM/H
2. HERNÁNDEZ – 33,21 KM/H
3. REBIC – 32 KM/H
4. CALABRIA – 31,19 KM/H

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE ÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ