Minden nap egy alma a doktort távol tartja

Mindenki ismeri a mondást, de mi most arra voltunk kíváncsiak, vajon tényleg igaz-e a népi bölcsesség.

Az alma praktikus gyümölcs, nem kell hámozni, bármikor el lehet fogyasztani, és egészen biztosan egészséges, hiszen gyümölcs. Számos kutatás vizsgálta már áldásos hatásait, a New York-i Cornell Egyetem kutatói például arra jutottak, hogy napi egy alma elfogyasztása javítja a memóriát, és segíthet az Alzheimer-kór kialakulásának megelőzésében. Állítólag a daganatok növekedését is lassítja, köszönhetően gyulladáscsökkentő hatóanyagainak.

Minden nap egy alma a doktort távol tartja

Ami biztos, hogy mint minden gyümölcs, az alma rosttartalma is segít az emésztésben, ezt a koppenhágai egyetem kutatói tudományos úton bizonyították is. Akár az alma levét, akár pürésített változatát, akár magát a gyümölcsöt adták patkányoknak, jobb lett az emésztésük. Az orvosok szerint az alma egyik összetevője, a pektin miatt.

A Florida State Egyetem orvosai közben természetes koleszterincsökkentőnek találták az almát, egy éven keresztül követték 160 almafogyasztó leleteit, és úgy találták, már egy év után is 23 százalékos csökkenést mutatott a rossz a koleszterin azoknál, akik naponta megettek egy almát. Ezért szintén a pektin lehet a felelős.

Közben azonban a kutatók egyetértenek abban, hogy napi egy alma mindenképpen jót tesz, de csak ennyi nem elég az egészség megőrzéséhez. Naponta ötször javasolt zöldséget-gyümölcsöt fogyasztani, ezek között lehet alma is, de nem kötelező jelleggel. Egyedül a cukorbetegeknek kell ügyelniük, ők több almát nem nagyon ehetnek meg egy nap.


Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS