Mindenki nyert

Örömhoki Dunaújvárosban – így is jellemezhetnénk az első alkalommal megrendezett „gyerekvilágbajnokságot”. Az U10-es korosztály jégkorongozói élményekkel és új barátságokkal is gazdagodtak a tornán a rengeteg játéklehetőség mellett.

Pusztai Viola „Nagyon jó ötlet volt, hogy a gyerekek más magyar egyesületből jött gyerekekkel játszottak együtt. Csapatként harcoltak a győzelemért, egymást bátorították. Az eseményen új barátságok születtek a gyerekek és a felnőttek között” – írta az egyik hokis anyuka a jégkorong „gyerekvilágbajnokság” közösségi oldalán a szövetség szakmai támogatásával megvalósult, az U10-es korosztálynak első alkalommal Dunaújvárosban rendezett torna után.

Babic Vladimir főszervező elmondta, már a helyszínen rengeteg pozitív visszajelzést kaptak gyerekektől, edzőktől és szülőktől egyaránt.

A győztes "német" együttes

A győztes csapat

− Nem gondoltam volna, hogy az első évben minden úgy sikerül, ahogy elterveztük. Csúszásra számítottunk a programban, de végül akkor fejeztük be, amikorra terveztük. Nehéz lesz mindezt jövőre megismételni, ráadásul azt szeretnénk, ha nemcsak az U10-es, hanem az U12-es korosztály is jégre lépne a tornán. Ahhoz viszont olyan létesítményt kell találnunk, ahol legalább két jégpálya áll a rendelkezésünkre.

A nagyobbak ugyanis már nagypályán kergetik a korongot, ellentétben a kicsikkel, akik még csak kispályán bontogatják szárnyaikat. A korosztályban egyébként a különböző tornákon nem jegyzik az eredményeket, a „gyerekvilágbajnokság” ebben is újat hozott.

A szervezők úgy állították össze a csapatokat a különböző egyesületekből érkező játékosokból, hogy ne legyenek nagy tudásbeli különbségek, és mindegyik valamelyik ország „képviseletében” játszott. Rendkívül szoros meccseket láthattak a nézők. „Dánia” például két győzelmével és négy döntetlenjével veretlenül zárt a hatodik helyen.

A tizenhat csapatos tornán „Németország” diadalmaskodott.

− Ebben a korosztályban a jó kapusteljesítmény meccseket dönthet el – magyarázta Babic. – Ha van két azonos erőt képviselő kapus a csapatban, az óriási előny. Az utolsó helyen végzett „Franciaország” az első félidőket rendre megnyerte, a másodikban azonban sok gólt kapott. De nem is az eredmény számított, hanem az, hogy a gyerekek minél több játéklehetőséget kapjanak, és egyenlő megoszlásban.

Természetesen először mindenkinek furcsa volt, hogy nem a klubtársa korcsolyázik mellette a jégen. Idő kellett, mire a játékosok megszokták a helyzetet, belerázódtak a játékba, de egy-két óra elteltével már azt lehetett látni, nagyon élvezik a hokit.

A torna végén senki sem ment haza üres kézzel, hiszen a mérkőzéseken viselt, névvel ellátott mezeket megtarthatták, valamint oklevelet és érmet is átvehettek a részvételért.

U10-ES „GYEREKVILÁGBAJNOKSÁG”, DUNAÚJVÁROS
A végeredmény: 1. Németország, 2. Szlovákia, 3. Oroszország, 4. Csehország, 5. Lettország, 6. Dánia, 7. Magyarország, 8. Finnország, 9. Kanada, 10. Egyesült Államok, 11. Svájc, 12. Norvégia, 13. Svédország, 14. Kazahsztán, 15. Fehéroroszország, 16. Franciaország

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS