“Mindent bele kell adnunk a végsőkig”

A bajnokság 22. fordulójában a Spezia lesz a Milan ellenfele. Stefano Pioli megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját és elmondása szerint trükkös mérkőzésre számít, azonban sikerült jól felkészülni a héten.

“Úgy készültünk fel erre a mérkőzésre, hogy készen álljunk, határozottak és figyelmesek legyünk. Ez egy trükkös mérkőzés lesz, a Spezia a szezon elején már gondot okozott számunkra. Erős csapatokat is legyőztek, megvan bennük a kvalitás, a sebesség és modern támadó-szellemű futballt játszanak. A koncentrációnknak magas szinten kell lennie. Csak magunkra kell összpontosítanunk és nem a többi csapatra. Megpróbálunk a maximumra törekedni, még mindig nagyon hosszú utat kell megtennünk, hiszen a bajnokság nem holnap ér véget. Mindent bele kell adnunk a végsőkig.” – mondta Pioli.

“Ez egy jó hét volt, Brahim Díaztól és Maldinitől eltekintve a csapatból mindenki bevethető. Sok variációs lehetőségem lesz és ez nagyon fontos. Nem lesz könnyű és mindenkire szükségem lesz. Nem csak a kezdőcsapatban lévő játékosok létfontosságúak, hanem a csereként pályára lépők is. Egy kis időre volt szükségünk, hogy felépüljünk és nyugodtabban dolgozzunk. A lehető legjobban kezdtük a szezon második felét és ugyanilyen módon szeretnénk folytatni. Fiatal csapat vagyunk és bőven van még hova fejlődnünk, mind technikailag, mint taktikailag. Növekedtek az elvárások és készen kell állnunk.”

“Gazidis szavai jól estek. Egy kis időbe telt, mire megismerhettük egymást, de most remek kapcsolatot ápolunk egymással. Az egész klubnál nagy az összhang és mindannyian egy irányba evezünk. Együtt dolgozunk azon, hogy a Milant újra sikeressé tegyük. Megteremtettük a jó alapokat és nem állhatunk meg.”

“Donnarumma és Calhanoglu szerződéshosszabbítása? Magabiztosak vagyunk és a klub elképzelései egyértelműek. A játékosok nyugodtak és részei a projektünknek.”

“Leao? Nagyon jól teljesített és fontos a csapatnak, mindig készen állt, különösen akkor, amikor több támadónk is hiányzott. Sokat fejlődött, de nem állhat meg. Calhanoglu? A kezdőcsapat tagja lesz, de még kérdéses, hogy Rebic vagy Leao fog kezdeni.”