“Mindig is Milanista maradok!” – Cutrone

Patrick Cutrone, a Premier League-ben szereplő Wolverhampton csatára beszélt a klubváltásának körülményeiről, a Milanról és a szurkolókról. Az olasz csatár elmondása szerint a nyáron kényszerhelyzetbe hozták.

Cutrone a nyáron 18 millió euróért szerződött a Wolves együtteséhez, amelynek színeiben 17 meccsen 730 játékperc alatt 2 gólt illetve 4 gólpasszt jegyzett.

“Egy bizonyos ponton olyan helyzetbe hoztak, ahol azt mondtam magamnak: »Jól van, távoznom kell.« Miután beszéltem a klubbal, meghoztam ezt a döntést. Tudtam a Wolves érdeklődéséről és azonnal igent mondtam. Az életben meg kell hozni bizonyos döntéseket. Olyan helyzetben voltam, ami csalódással töltött el, mert nagyon jó volt a kapcsolatom a csapattársaimmal és a szurkolók nagyon szerettek. Nagyszerű volt olyan sok üzenetet kapni a rajongóktól és a társaktól, mert ez azt jelentette, hogy valami pozitívat hagytam magam mögött.” – mondta Cutrone a Daily Mail lapnak.

“Egy kicsit mindig arról álmodtam, hogy milyen lehet Angliában játszani. Ez az első tapasztalatom távol az otthonomtól. Korábban mindig otthon voltam, közel az edzőpályához, így most szükségem volt alkalmazkodási időszakhoz, ami teljesen normális. Ennek ellenére mindig vonzott a külföldi játék gondolata és izgatottan vártam, hogy kipróbáljak valami újat.”

“Most boldog vagyok, de elhagytam azt a helyet, ahol felnőttem. Távol vagyok a szüleimtől, a barátaimtól, a bátyámtól, a nagyszüleimtől és a barátnőmtől, így van egy kis csalódottság is. Másik országban vagyok, de ők mindig közel állnak hozzám.”

“Gyerekkoromban a szobám falán poszterek voltak olasz csatárokról, Inzaghiról, Borriellóról. Sok videót néztem a YouTube-on Marco van Basten és George Weah játékáról. Emlékszem a 2007-es Bajnokok Ligája-győzelemre a Liverpool ellen, de szerencsére a 2005-ös döntőre nem annyira.”

“Mindig is Milanista maradok!” – tette hozzá cutrone.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS