Mindkét fővárosi csapat kikapott a nemzetközi porondon

A Cowbells simán, míg a Wolves egy szoros meccs után szenvedett vereséget.

A Budapest Cowbells legutóbb nem szeppent meg a Vukovi Belgrád ellen, de a Kragujevac Wild Boars-nak is meg akarta nehezíteni a dolgát.

Azonban a Kolomposoknál utazási nehézségek adódtak és közvetlenül a meccs előtt érkeztek meg a célpontra. Alig volt idejük bemelegíteni. Ezt pedig a Vadkanok ki is használták. A hazaiak első TD-jére még tudott válaszolni a vendég alakulat, Szabolcska Balázs szerzett egy 60 yardos touchdownt Váry Tamás passzából. Azonban ezt követően el kezdett hengerelni a Wild Boars. Egymás után jöttek a TD-k, ráadásul Váry kétszer el is adta a labdát, amit az end zone-ba vissza is hordtak a hazaiak. A Kragujevac 43-7-re vezetett a szünetben, így a második félidőt már mercy rule-lal játszották le a csapatok.

Roják Richárdnak (5) nem sikerült áttörnie a Wild Boars falán

Roják Richárdnak (5) nem sikerült áttörnie a Wild Boars falán

Viszont a Cowbells sokkal összeszedettebben játszott. Ugyan az utolsó játékrészben először a hazaiak szereztek TD-t, de végül Váry ismét adott egy touchdownt érő passzt. Ezúttal Zax Norbert volt a célpont. Váry ezt követően Fóra Kamillónak is adott egy kétpontost érő átadást. 50-15-re kikapott ugyan a CEFL-ben a Cowbells a Wild Boars-tól, de mindkét összecsapásán kitartóan küzdött.

Fotók: Igor Lazarevic

Kragujevac Wild Boars-Budapest Cowbells 50-15 (28-7, 15-0, 0-0, 7-8)
Cowbells pontszerzők: Szabolcska Balázs, Zax Norbert 1-1 TD, Fóra Kamilló 1 PAT, Szentirmai Zoltán 1 XP.

Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Nagyon sok gondunk akadt az utazással. A nagy gond az volt, hogy 10 perccel a meccs kezdése előtt érkeztünk meg. Nem tudtunk bemelegedni és az utazás utáni fáradtság érezhető volt a lábakban. A Kragujevac bebizonyította, hogy egy acélos csapat, nagyon precízen játszott az első félidőben. A másodikban viszont érezhető volt már rajtunk, hogy jobban belejöttünk a játékba, de sajnos a mercy rule miatt gyorsan lepörgött a meccs.

 

Az osztrák ligában a Wolves Future Team mindenképp vissza akart vágni a súlyos vereségért hazai pályán a Carinthian Lions-nak. A meccs képe alapján erre meg is volt az esélye.

A vezetést viszont a vendégek szerezték meg. Nem maradt el a válasz Gombos Bence Varga Tamást találta meg, Baksa pedig egalizált. Még a második negyedben fordítani tudtak a fővárosiak, Gombos passzát ezúttal Varga Péter kapta el és váltotta TD-re. 13-7-re vezetett a Wolves Future Team a félidei szünetben.18700841_424815264571638_7976990495112729374_o

A folytatásban továbbra is kiélezett küzdelmet láthatott a közönség. Újabb pontok viszont az utolsó játékrészben estek. Ekkor az Oroszlánok visszaszerezték a vezetést. A Farkasok harcoltak azért, hogy sikerüljön megszerezni a győzelmet, de maradt a 14-13-as vereség.

Grafika: Hungarian Football

Wolves Future Team-Carinthian Lions 13-14 (7-7, 6-0, 0-0-, 0-7)
Pontszerzők: Varga Tamás, Varga Péter 1-1 TS, Baksa Ferenc 1 XP.

Sződy Ferenc a Wolves Future Team vezetőedzője: Egyfelől szomorú és egyúttal bosszantó, hogy hazai pályán egy ponttal kikaptunk a Lions-től. Sokat hibáztunk a pályán, azt gondolom, én is bizonyos szituációkban dönthettem volna másképpen az oldalvonalon és a mérkőzés második felére a bevethető játékosok tekintetében el is fogytunk, sok játékosomnak pozíción kívül kellett játszania, ráadásul sokan oda-vissza játszottak. Erre nem vagyunk fizikálisan felkészülve, ez egyértelművé vált. Másrészről azonban bizakodásra ad okot a hátralévő 3 mérkőzés fényében, hogy a srácok a harmadik és a negyedik negyedben is borzasztóan akartak és hajtottak. Ez a mentalitás – ha sikerül megőrizni – még számos nehéz percen lendítheti át a csapatot. Ami a folytatást illeti: nem vagyunk valami rózsás helyzetben. Az 1-4-es mérleggel komoly lépéshátrányba kerültünk a rájátszásért folytatott harcban, de még semmi sincs veszve. Dolgozni kell, mindig többet és többet.

Forrás: http://mafsz.org – RSS