András Csaba papírforma győzelmet aratott a serdülő-asztaliteniszezők Top-12 bajnokságán, Dari Helga sikerének értékét ugyanakkor növeli, hogy a Statisztika versenyzője betegen versenyzett Nyírbátorban, tudtuk meg a két korosztályos szövetségi edzőtől.
STJ • Nyírbátorban, a Győrfi Tibor-edzésközpontban rendezték meg a serdülő-asztaliteniszezők TOP-12 bajnokságát. A fiúknál BVSC-Zugló versenyzője, András Csaba veretlenül lett aranyérmes.
„Nem meglepetés András Csaba kiváló teljesítménye, ő itthon kiemelkedik a korosztályából – mondta honlapunknak Vitsek Iván, a fiú-serdülőválogatott szövetségi edzője. – Sőt, az európai rangsorban is előkelő helyen jegyzik, a hetedik helyen áll, januártól pedig, amikor a jelenlegi serdülők egy része átlép majd az ifik közé, előrerukkol a negyedik pozícióba. Hadd emeljem ki még a Top-12-t az ötödik helyen záró Huzsvár Erik és a hatodik Ócsai Máté teljesítményét, hiszen ők még 2017-ben is újoncok lesznek.”
Vitsek szerint lényegében teljes volt a mezőny Nyírbátorban, más kérdés, hogy ebben az összetételben utoljára állt asztalhoz, hiszen december 31-én többen is búcsút intenek a serdülő korosztálynak. András Csaba viszont még csak elsőéves, vagyis jó ideig uralhatja idehaza ezt a korosztályt. Legalább ennyire fontos persze, hogy a nemzetközi mezőnyben is minél eredményesebb legyen. A fő cél pedig nyilvánvalóan az, hogy a jövő évi serdülő Európa-bajnokságon a legjobbak között végezzen. Ehhez azonban – ahogy a szakember fogalmazott – „egy-két poént még hozzá kell csapnia a mostaniakhoz”. Az összkép mindenesetre biztató, hiszen Both Olivérrel párban már idén is letették a névjegyüket az ifjúságiak mezőnyében is.
András Csaba és Both Olivér klubtárs, így a Top-12-n rögtön az elején szembekerült egymással. A későbbi bajnok simán nyert 3-0-ra, ráadásul ez alkalommal összesen csupán 14 pontot engedélyezett ellenfelének. Kettejük versengésében Csaba kétségkívül lépéselőnybe került, ám a szövetségi edző szerint ennek is megvan az előnye: a riválisait motiválja, hogy tartsák vele a lépést, sőt, ha lehet, csökkentsék a különbséget. Ugyanakkor a válogatott szempontjából is megnyugtató a tudat, hogy van csapattag, akire húzóemberként lehet számítani, s akár plusz terhet is elvisel.
Csaba mögött éles csata dúlt az érmes helyekért, végül Both Olivér és Terék Norbert (KSI SE) tudott felkapaszkodni a dobogóra, de a negyedik helyen záró Molnár Dávidnak (Nyírbátor) is nyolc győzelem került a neve mellé. „A Top-12-n mindenki mindenkivel játszik, ami kemény erőpróba, s az ilyen hosszú sorozatban óhatatlanul előfordulnak hullámvölgyek – fejtegette Vitsek Iván. – Ezzel magyarázható, hogy az élmezőnyhöz tartozóknak is be-becsúsztak váratlan vereségek. Ami a középmezőnyt illeti, Huzsvárról és Ócsairól már esett szó; biztató, hogy a vetélytársainál két esztendővel fiatalabb két játékos ilyen jól teljesített.” Az idei versenyprogramnak a Top-12-vel még nincs vége, mi több, a két ünnep között mátraházi edzőtáborozás is vár a fiú-serdülőválogatott tagjaira.
A lányoknál jóval kiélezettebb küzdelemben dőlt el a nyírbátori torna végső sorrendje. Dari Helga (Statisztika), Nagypál Márta (Jászkun Volán), Drabant Anita (Univer-Sport) és Menkő Veronika (Statisztika) is 9-9 győzelmet jegyzett, végül a szerzett pontok száma határozta meg a végeredményt. Mivel a korosztályos leányválogatott szövetségi edzője, Fazekas Mária a Budaörs színeiben ETTU-kupameccsen szerepelt (a budaörsiek a belga TT Vedrinamur legyőzésével a nyolcaddöntőbe jutottak), személyesen nem lehetett jelen a TOP-12-n, ám egy nappal később már természetesen tökéletesen képben volt.
„A fiúkkal ellentétben nálunk több hiányzó is akadt, mégpedig betegség miatt – mondta honlapunknak Fazekas Mária. – Nem állhatott asztalhoz Harasztovich Fanni, Keresztesi Kitty és Kozári Tamara. Ha indulnak, ők átírhatták volna az erőviszonyokat, ugyanakkor Dari Helga sikere természetesen így is elismerést érdemel. Különösen annak fényében, hogy amikor a múlt héten együtt gyakoroltam vele, már akkor sem volt teljesen rendben. A szombathelyi magyar nemzetközi idején összeszedett valami nyavalyát, amelyből nem tud kikeveredni. A mai napig csúnyán köhög, noha az orvos antibiotikumot is írt már fel neki.”
A szövetségi edző szerint nem jellemző, hogy ennyire kis különbségek döntsenek a helyezésekről, de azért nem is példa nélküli. Az eredmények mindenesetre azt jelzik, hogy erős, masszív a serdülők jelenlegi korosztálya. Harasztovich vagy éppen Nagypál viszont januártól már az ifik között folytatja, ami megnyithatja az utat a még fiatalabbak előtt is a válogatottba (viszont felboríthatja az ifjúságiak kialakult erőviszonyait).
Más kérdés, hogy a serdülők mezőnye Harasztovichék távozása után így is igen erős marad. Menkő Veronika és Phan Viola a szombathelyi nemzetközin, Dari Helga és Drabant Anita pedig a horvát nemzetközin bizonyította, hogy az európai porondon is versenyképes. Vélhetően kellemes gondjai lesznek tehát Fazekas Máriának, amikor jó fél év múlva csapatot kell hirdetnie a korosztályos Európa-bajnokságra. Az utóbbi években az a gyakorlat körvonalazódott, hogy az utolsóéves serdülők mellett a következő évjáratok legígéretesebb játékosai is eljutottak a kontinensviadalra. Ehhez jövőre – a többek között Laskai Irisz, Szilasi Flóra, Pad Franciska által fémjelzett – „új generációnak” talán még az eddigieknél is markánsabb fejlődést kell majd produkálnia, mert olyannyira éles pillanatnyilag a versengés a serdülőkorosztályban.