Mire számíthatunk a Force Indiától?

F1

2016. február 26. péntek, 08:41

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Force India

Az istálló az első barcelonai F1-es teszt mind a négy napján gyors volt, emellett megbízhatónak is bizonyult. Elképzelhető, hogy akárcsak tavaly, ismét meglepetést okoznak.

Az indiai illetőségű középcsapat kétségtelenül az első barcelonai teszt pozitív meglepetése volt. Nico Hülkenberg csak egyetlen napra ült a VJM09-be, mégis a teljes hét második legjobb körét futotta meg, szuperlágy abroncsokkal jobb időt teljesített, mint Kimi Raikkönen és a Red Bullok ultralágy keveréken. Sergio Perez és a két napon vezető tesztpilóta, Alfonso Celis szintén az összesített táblázat első hét helyezettje között zárt. Ráadásul a csütörtökön harmadik legjobb kört megfutó Celis nyilatkozatában a megbízhatóságot is dicsérte.

„Zsúfolt nap volt sok, az aerodinamikára és procedúrákra irányuló munkával. Az autó újra nagyszerű megbízhatóságot mutatott, és sikerült tartanunk magunkat az előzetes tervhez bárminemű jelentősebb probléma nélkül” – mondta Celis az istálló sajtóközleményében. A csapat elárulta, a 19 éves mexikói számára a teszt egyben felkészítés volt, azokkal a feladatokkal ismertették meg, amelyeket az év folyamán első szabadedzéseken kell majd elvégeznie, a tartalékversenyző ugyanis többször lehetőséget fog kapni.

Tom McCullough, a csapat vezető versenymérnöke pozitívan tekintett vissza az első tesztre: „Produktív négy napunk volt, jó előrelépéseket tettünk az új konstrukció megértését illetően. Így jó pozícióba kerültünk, hogy a maximumot hozzuk ki a tesztelés utolsó négy napjából, melyekre jövő héten kerül sor.”

Ettől független, a Force India csapatvezetőjével, Vijay Mallyával kapcsolatos hír – aki a 60 életévet túllépve fokozatosan visszavonul üzleti tevékenységeitől –, hogy kiszáll alkoholos italokat gyártó cégéből, a United Spirits vállalatból. A GMM értesülései szerint Mallya kilépéséért 75 millió dollárt fizet a Diageo csopotr, amely az elmúlt időszakban az indiai üzletember távozásáért küzdött. Eközben azonban a Diageo egyik márkája, a Smirnoff további öt évvel meghosszabbította szponzori szerződését a Force Indiával. Ennek értelmében évi 15 millió dollárral járulnak hozzá az istálló költségvetéséhez.

Forrás: www.formula.hu – RSS