Miskolc-rali – Kazár Miklós nyerte a prológot

image

Kazár Miklós érte el a legjobb időt a Miskolc-rali pénteki prológján.

    A Borsod Volán salakpályáján rendezett hagyományos versengésben Kazár mögött Botka Dávid lett a második, a bajnoki címvédő Aschenbrenner György pedig a harmadik.  
     A prológ eredményei nem számítanak be az összetett versenybe. Az ob második futamán a "valódi" száguldás szombaton reggel 6 órakor Krasznokvajdánál kezdődik, és a tervek szerint este kilenc körül lesz a céldobogó. Szombaton összesen 15 gyorsasági szakaszt bonyolítanak le, melyeknek 148,59 km az össztávja. A viadal teljes hossza 571,98 km.
    "Két tíz kilométer fölötti pálya van, a többi elég rövid, ezért aztán simán elképzelhetőnek tartom, hogy a szakaszok többségén három-négy páros lesz egy másodpercen belül" – nyilatkozta a hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János, aki egy Peugeot 207 Super 2000-es volánja mögött rajtol szombaton. – Márpedig ez azt is jelenti, hogy egyrészt nem lehet hibázni, másrészt pedig rettenetesen gyorsan kell közlekedni annak, aki győzni akar, mert kőkemény csata lesz. És akkor arról még nem is beszéltünk, mennyire megkavarhatja a sorokat az időjárás, ugyanis szombat délutánra esőt jósolnak."
    "Szeretnénk minél szebb eredményt elérni, megpróbáljuk úgy odatenni magunkat, hogy a leggyorsabbak lehessünk a versenyen. Persze a biztos célba érés mindig fontosabb, mint egy esetleges győzelem" – fogalmazott Aschenbrenner György, aki Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel repeszt majd.
    Az ob első futamán, az Eger-ralin Bútor Róbert győzött.