Sportéletünkben ezt az „erkölcsi felelősség” kategóriát már sok év óta el-elpufogtatják. Leginkább olyan esetekben, amikor a vétkes félnek semmi egyéb retorzióval nem kell számolnia. Konkrétabban szólva azt jelenti, hogy futni hagyják, csak menjen Isten hírével.
Richter Attila (j) magyarázkodik Szűcs Lajos elnöknek. Fotó: Mirkó István
Legutóbb a teniszezők főtitkára, Richter Attila kényszerült távozásra, miután a fölötte álló szervezet(ek) jóváhagyása nélkül írt alá olyan szerződést, amely minimum erkölcsi és szakmai kárt okozott a Magyar Tenisz Szövetségnek (MTSZ). Richter Attila körül már régebben forrt a levegő, ez a legutóbb eset minden bizonnyal csak az utolsó csepp volt a pohárban.
Már régen konkrét témát kellett volna jelentsen ez az „erkölcsi felelősség” kategória, hiszen számos esetben egyenes ágon kimutatható lenne, hogy az adott esetnek igenis van konkrét, és nem is kétforintos anyagi vonzata is. Ez esetben a Hungarian Ladies Open WTA torna elmaradása túl a hatalmas presztízsveszteségen, egészen bizonyosan forintosítható károkozással is együtt jár. Márpedig ha Richter Attila (aki bizonyára nem minimálbérért robotolt a szövetségben!?) elismerte az erkölcsi károkozást, akkor onnan csak korrekt utánaszámolásra lenne szükség és máris közölni lehetne, hogy ez a „bodicsek” minimum eokozott a teniszezők szövetségének.
Juhász Roland. Fotó: molvidi.hu
Másik esetként felemlíteném a Belgrádi Partizán és a Videoton kupameccsét, amely 0-0-ás idegenbeli 90 perccel kezdődött, majd a felcsúti visszavágón a Partizán némi meglepetésre 2-0-ra vezetett az első 45 perc elteltével. Alig kezdődött el a második félidő, amikor a fehérváriak legrutinosabb játékosa, Juhász Roland a bíró szeme láttára egy jókorát behúzott az egyik vendégjátékosnak, amiért azonnal kiállították. Azt ugyan nem lehet mondani, hogy Juhász pályán maradása esetén a Vidi biztosan továbbjut, hiszen ahhoz három gólt kellett volna rúgniuk, de a labdarúgásban történtek már ennél nagyobb csodák is.
Ami viszont tény: Juhász is vállalta az erkölcsi felelősséget, de hogy ez konkrétan miben nyilvánult meg, arról mindmáig egyetlen, biztos információ nem került közkézre. Az ő esetében a havi nyolcmilliós fizetéséből esetleg 1-2 hónapnyi zsoldot illett volna felajánlania a klub felé károkozás csoökkentése miatt. Csapata ugyanis győzelem és továbbjutás esetén több százmillió forinttal lehetett volna gazdagabb.
Juhásznál való igaz, tizenegy játékossal is kicsi volt az esély a meccs megnyerésére. Richternél még súlyosabb az alapszituáció, hiszen ő konkrét kárt okozott munkáltatójának és az egész magyar teniszsportnak is.
Az ilyen és hasonló esetekben mindig nagyvonalú továbblépés következik, a károkozók pedig egyetlen forintot sem tesznek be a közösbe. Ezek az oltalmazottak egy bizonyos vonal fölött vannak, akiket már nem illik büntetni, hanem inkább retorzió nélkül el kell engedni őket. Van olyan sportkör (talán nem is egy), ahol tízmilliók tűntek el, az ügy „elkenése” pedig évek óta folyamatban van. Ha viszont egy kisember „lenyúl” valahol mondjuk néhányszáz ezer forintot, az csak egészen ritkán ússza meg minimum felfüggesztett börtönnel.
Szeretném a nyilvánosság előtt megkérdezni: ez az a bizonyos „Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek” esete? Egyszerűbben: vannak első- és másodosztályú állampolgárok? Ezek az egyéb következmények nélküli „erkölcsi felelősségvállalások” ugyanis ezt a gyanút ébreszthetik minden épeszű, magyar emberben…
(jochapress / Jocha Károly)
