Mit kell néznem idén? – Teljes versenynaptár

Egyéb

2016. január 2. szombat, 18:27

Szerző: Strommer Benjamin

F1, MotoGP, WTCC, WRC, IndyCar, Formula-E és WEC – összegyűjtöttük a legnépszerűbb sorozatokat, és egyetlen versenynaptárba ömlesztettük őket. Heteken belül kezdődik a 2016-os szezon.

A motorsport rajongói a Formula-1-en kívül több más kategóriát is nyomon követnek – ezek skálája a ralizástól kezdve az elektromos formaautókon át a motorversenyig húzódik –, így nehézségbe ütköztünk, mikor azt kellett eldöntenünk, mit veszünk bele a nagy versenynaptárba. Végül rátok támaszkodtunk, valamint arra a tavalyi szavazásra, ahol kedvenc sorozataitokra voksolhattatok: ez alapján a Formula-1 mellett a MotoGP-t, WTCC-t, WRC-t, IndyCart, Formula-E-t és WEC-t vettük be az összesített menetrendbe.

Mindössze három hetet kell várni arra, hogy a sorozatok egyikének versenyéről számolhassunk be: január 24-án ér véget a Monte-Carlo Rali, a WRC nyitánya. Nem sokkal később pedig beindul a nagyüzem: márciustól novemberig mindössze egyetlen olyan hétvégét találni, amelyen a sorozatok egyikének mezőnye sem gurul a pályára.

Megjegyezzük, hogy a dátumok hétvégét, nem pontos napot jelölnek: az IndyCar, Formula-E és WEC versenyeit gyakran (nem kizárólag) szombaton tartják, míg a WRC programja értelemszerűen többnapos. A Formula-E esetében a 2015-16-os szezon 2016-os versenyeit tüntettük fel, az erre következő, ősszel induló versenynaptár dátumai egyelőre nem ismertek.

 

Formula-1

MotoGP

WTCC

WRC

IndyCar

Formula-E

WEC

01.24.

 

 

 

Monte-Carlo

 

 

 

01.31.

 

 

 

 

 

 

 

02.07.

 

 

 

 

 

Buenos Aires

 

02.14.

 

 

 

Svédország

 

 

 

02.21.

 

 

 

 

 

 

 

02.28.

 

 

 

 

 

 

 

03.06.

 

 

 

Mexikó

 

 

 

03.13.

 

 

 

 

St. Petersburg

Mexikóváros

 

03.20.

Melbourne

Katar

Szocsi

 

 

 

 

03.27.

 

 

 

 

 

 

 

04.03.

Bahrein

Argentína

Paul Ricard

 

Phoenix

Long Beach

 

04.10.

 

Austin

 

 

 

 

 

04.17.

Sanghaj

 

Slovakia Ring

 

Long Beach

 

Silverstone

04.24.

 

Jerez

Hungaroring

Argentína

Barber

Párizs

 

05.01.

Szocsi

 

 

 

 

 

 

05.08.

 

Le Mans

Marrakech

 

 

 

Spa

05.15.

Barcelona

 

 

 

Indianapolis

 

 

05.22.

 

Mugello

 

Portugália

 

Berlin

 

05.29.

Monaco

 

Nordschleife

 

Indy 500

 

 

06.05.

 

Catalunya

 

 

Detroit

Moszkva

 

06.12.

Montreal

 

Vila Real

Szardínia

Texas

 

 

06.19.

Baku

   

 

 

 

Le Mans

06.26.

 

Assen

 

 

Road America

 

 

07.03.

Red Bull Ring

 

 

Lengyelország

 

London

 

07.10.

Silverstone

 

 

 

Iowa

 

 

07.17.

 

Sachsenring

 

 

Toronto

 

 

07.24.

Hungaroring

   

 

 

 

Nürburgring

07.31.

Hockenhiem

   

Finnország

Mid-Ohio

 

 

08.07.

 

 

Argentína

 

 

 

 

08.14.

 

Red Bull Ring

 

 

 

 

 

08.21.

 

Brno

 

Németország

Pocono

 

 

08.28.

Spa

   

 

 

 

 

09.04.

Monza

Silverstone

Motegi

 

Boston

 

Mexikóváros

09.11.

 

Misano

 

Kína

 

 

 

09.18.

Szingapúr

   

 

Sonoma

 

Austin

09.25.

 

Aragón

Sanghaj

 

 

 

 

10.02.

Sepang

 

 

Korzika

 

 

 

10.09.

Suzuka

 

 

 

 

 

 

10.16.

 

Motegi

 

Spanyolország

 

 

Fuji

10.23.

Austin

Phillip Island

 

 

 

 

 

10.30.

Mexikó

Sepang

 

Wales

 

 

 

11.06.

 

 

Thaiföld

 

 

 

Sanghaj

11.13.

Interlagos

Valencia

 

 

 

 

 

11.20.

 

 

 

Ausztrália

 

 

Bahrein

11.27.

Abu Dhabi

 

Katar

 

 

 

 

Forrás: www.formula.hu – RSS