Mit remél Alonso az év második felétől?

F1

2015. július 21. kedd, 09:58

A remény hal meg utoljára, ahogy a mondás tartja, és a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonsóból az elmúlt időszak nehézségei sem tudták kiölni javíthatatlan optimizmusát.

A McLaren spanyol pilótája a Formula1.com-nak adott nyilatkozatában számolt be részletesen arról, mit remél a 2015-ös világbajnoki szezon második felétől. „Azt gondolom, hogy az év második felében egy teljesen másmilyen McLarent fogunk látni, egy sokkal versenyképesebbet” – kezdi a legfontosabbal Alonso, akinek egészen a legutóbbi, silverstone-i nagydíjig kellett várnia első idei vb-pontjai megszerzésére, és a szezon eddig eltelt kilenc futamából mindössze hármat tudott befejezni a McLaren-Honda sorozatos műszaki problémái miatt.

„Az előrelépések, amiknek a küszöbén állunk, elég nagyok lesznek” – folytatja. „Ez nem túl nehéz, amikor a mezőny végén vagy, két másodperccel lemaradva az elöl levőktől. Iyenkor minden előrelépés fél másodperc vagy akár nyolc tized javulást jelenthet, míg ezzel szemben, amikor a dobogóért harcolsz, csupán egy tizedet tudsz fejlődni minden második héten. Ezért gondolom azt, hogy a bajnokság második felében jóval közelebb fogunk kerülni az élmezőnyhöz.”

A 34. születésnapját a Magyar Nagydíjat követő szerdán ünneplő hispán ugyanakkor azt is leszögezte, nem mindegy, melyik pályára látogatnak el, és példának okáért Spában vagy Monzában senki ne várjon tőlük csodát, mivel ezek a helyszínek fekszenek a legkevésbé az MP4-30-asnak.

„Ausztria, Kanada, Spa és Monza az a négy pálya, ahol a legjobban számít a motorerő, ezért ezek a helyszínek kedveznek nekünk a legkevésbé. Kettőn már túl vagyunk közülük, de kettőt még ki kell bekkelnünk” – fogalmazott Fernando, aki összességében minden eddig tapasztalt nehézség ellenére is töretlenül hisz a McLaren és a Honda közös projektjének sikerében. 

„Nagyon elégedett vagyok az autóval, a fejlesztési filozófiánkkal, a közeljövőben várható előrelépésekkel és a Honda fejlődésével is. Nyilvánvalóan túl sok alkatrészt kellett az eddigiekben felhasználnunk – kilenc versenyen öt motor elég szomorú mérleg –, de ha ez kellett ahhoz, hogy sokat tanuljunk, akkor ám legyen. Ne feledjük, hogy mi teljesen a nulláról kezdtünk el felépíteni valamit, és sajnos ebben a sportban nincs idő várni. Mindannyian itt és most, azonnal várjuk az eredményeket, de ez sokszor nem így működik. A legfontosabb ilyenkor az, hogy ne váljunk frusztrálttá, és ugyanúgy dolgozzunk tovább, mint addig. Megvan a tehetségünk, a forrásaink és az elhivatottságunk is, úgyhogy csak idő kérdése, hogy mikor jönnek az eredmények” – zárta gondolatmenetét Alonso.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: