Mit várhatunk a Rosberg-Hamilton csatától?

F1

2016. szeptember 26. hétfő, 07:46

Szerző:

Nézzük, hogy a hátralévő helyszínekből mire lehet következtetni a 2016-os F1-es világbajnoki címért folyó harccal kapcsolatban – Rosberg először vagy Hamilton negyedszer?

Nico Rosberg kirobbanó, Lewis Hamilton kevésbé meggyőző formában tért vissza a nyári szünetről és a német meg is fordította a világbajnokság állását. Még hat futam van hátra, ezek fognak dönteni az egyéni világbajnoki címről – nézzük, hogy mit várhatunk!

Először is a hétvégén Malajziába látogat a mezőny, ahova Rosberg érkezhet meg nagyobb lendülettel, pályafutása egyik legjobb teljesítménye után. Sepangban azonban az utóbbi három évben mindig egy hellyel Hamilton mögött végzett és bár a brit is csak egy futamot nyert meg ezek közül, most is ő lehet előnyben – az új aszfalt okozta kevesebb tapadás papíron neki kedvezhet. Legalábbis eddig ő teljesített jobban ilyen körülmények között…

rosberg-hamilton-2016

Ezt követően utaznak Japánba, ahol érdekes helyzet alakulhat ki. Hamilton 2015-ben és 2014-ben is győzni tudott itt Rosberg előtt, de saját bevallása szerint sosem érezte igazán ezt a pályát, nem találta meg a tökéletes beállításokat és ezt támasztja alá az is, hogy még egyszer sem indulhatott a pole-pozícióból itt. Tavaly és két éve is Rosberg volt a gyorsabb, de elrontotta a rajtot és mivel nem egyszerű előzni, Hamilton nyert – ha most jobban tud figyelni a startra, inkább a német felé billenhet a mérleg nyelve.

Austin a következő állomás, ahol Rosberg szintén pole-ból indulhatott az elmúlt két szezonban, de a négy itt megrendezett futamból hármat Hamilton nyert meg és tavaly itt biztosította be harmadik világbajnoki címét is – jól érzi magát ezen az aszfaltcsíkon. Az előző két évben a pályán előzte meg Rosberget és eddig mindig ő végzett itt jobb helyen – szoros lesz, de ez talán Hamiltonnak kedvez jobban.

Október legvégén érkezik meg a Formula-1 mezőnye Mexikóba, ahol eddig egyetlen futamot rendeztek – tavaly Rosberg az összes szabadedzésen, az időmérőn és a versenyen is gyorsabb volt Hamiltonnál. Hozzá kell tenni, hogy egy évvel ezelőtt már biztos volt a brit újabb vb-címe, de a német tempója mellett így sem lehet elmenni szó nélkül…

rosberg-hamilton-mercedes

Izgalmas lehet a szituáció Brazíliában, hiszen Hamilton nyert már itt világbajnoki címet, de sosem győzött még ezen a pályán, sőt, pole-pozíciót sem szerzett – tavaly és tavalyelőtt is Rosberg ünnepelhetett az interlagosi pályán. Ez a helyszín az eddigiek alapján inkább Rosbergé lehet.

A szezon végül november végén, Abu-Dhabiban zárul, ami abszolút megjósolhatatlan a két Mercedes-pilóta szempontjából. Mindketten kétszer nyertek és kétszer indulhattak az első rajtkockából ezen a pályán, mindkettejüket fosztotta meg technikai hiba a jó eredménytől – tavaly Rosberg nyert a már kiengedő Hamilton előtt, 2014-ben viszont a brit diadalmaskodott. 

Érvek szólnak mindkét fél mellett, de csak az biztos, hogy rendkívül szoros lesz a csata – talán most állnak egymáshoz legközelebb a közös éveik során a teljesítményt tekintve. Ami szintén valószínűsíthető, hogy több hiba egyiküktől sem fér bele…

Forrás: www.formula.hu – RSS