MK: A csereember kapásgóljával jutott tovább a Vasas az NB II-es csapat ellen

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójának keddi játéknapja a Vasas nyíregyházi vendégjátékával indult. Az első 20 percben mindkét együttes egy-egy lövéssel próbálkozott, előbb Ihrig-Farkas, majd a túloldalon Kovács vette célba a kaput.

A 29. percben aztán már egy jóval nagyobb gólszerzési lehetőséget láthattunk, miután Deutsch rántotta le Ihrig-Farkast a 16-oson belül, amiért tizenegyest kapott a Vasas, de a megítélt büntetőt Radó a jobb alsó mellé gurította. Fél perccel később kis híján megbosszulta magát a kihagyott 11-es, egy hazai támadás végén Gresó lövését hárította lábbal Dombó, majd a 34. percben Márkus tette próbára a vendégek kapusát.

A 42. minutumban megszerezte a vezetést a Vasas: Ódor a jobboldalról, a 16-oson belülről adott középre, ahol Vida lőtt kapura 10 méterről, próbálkozása a kapuelőtér előtt álló Zimonyiról pattant a hálóba, 0-1.

A második játékrész Ihrig-Farkas lövésével és Nagy Sándor védésével indult, majd már a 60. percben jártunk, amikor Gresó 16 méterről nagy gólt lőtt a jobb sarokba és ezzel egyenlített a Nyíregyháza.

Ezt követően mezőnyfölényben játszott a Vasas, Kondás Elemér cserékkel próbált frissíteni csapatán, egyik változtatása pedig be is vált, a 81. percben ugyanis a végig remekül játszó Ihrig-Farkas jobboldalról érkező beadását lőtte a 65. percben beállt Otigba kapásból a jobb alsóba, 8 méterről – 1-2.

Nem sokkal később Novothny majdnem lezárta a meccset, de Nagy Sándor bravúrral védte ziccerét. A Vasas végül megtartotta előnyét és továbbjutott Sényőn a Nyíregyháza ellen.

MOL Magyar Kupa, 4. forduló

Nyíregyháza (NB II)–Vasas 1-2 (Gresó 60., ill. Zimonyi 42., Otigba 81.)

Nyíregyháza: Nagy S. – Szokol, Farkas (Jánvári, 46.), Baki, Deutsch (Sigér, 46.) – Csősz, Márkus (Szerető, 74.) – Pekár, Artner (Pantovic, 56.), Gresó (Novák, 79.) – Kovács Á.

Vasas: Dombó – Szivacski, Iyinbor (Hidi, 59.), Ódor (Otigba, 65.) – Ihrig-Farkas, Vida (Novothny, 79.), Hidi M (Berecz, 65.), Márkvárt, Cipf – Zimonyi, Radó (Géresi, 59.).

Kleinheisler hiába a csapat legjobbja, hamarosan távozhat a horvátok szerint – ez áll a háttérben