MK-döntő: A Fradi hőse szerint nem volt sima meccs; a Paks támadója: „Nem tudom, mikor kerülünk megint ilyen közel egy kupához”

– Sokan tőlem várták a gólokat a meccsen, de nekem az a fontos, hogy bárki is rúgja a találatokat, a csapat nyerjen. Persze örülök a 3-0-s sikernek, és hogy dupláztam. Az elsőnél mindenképp kapura akartam fordulni és lőni, szerencsére jól sikerült, a másodiknál már fáradtabb voltam, ezért Wingo labdájánál egyből akartam célba venni a kaput. Az eredmény ellenére nem volt egy sima meccs. Kemény ellenfél volt a Paks. Végig koncentrálnunk kellett, hallgatni az edzőnkre, s küzdenünk – idézi a fradi.hu a duplázó csatárt, Franck Bolit, aki  a lefújás után elárulta: Sztanyiszlav Csercseszov megmondta neki, hogy gólt fog szerezni.

A paksiak szerint is megérdemelt volt a Ferencváros sikere.

– Sajnos ellenfelünk hozta a papírformát, nem nagyon tudtuk megszorítani Őket. Talán 1-0-nál, a második félidő elején volt egy negyedóránk, mikor adódtak kisebb lehetőségeink, összességében azonban megérdemelten nyertek. Próbáltuk kikapcsolni a játékukat, ez ma sajnos nem nagyon sikerült, nehéz most többet mondani, nyerni szerettünk volna.

A vereség ellenére ez egy nagyon szép este, hiszen klubtörténelmet írtunk, és ennyi ember előtt futballozni is kiváló érzés volt.

– El kell telni egy pár hétnek, és minden megszépül majd, nagy dolog volt idáig eljutni – mondta Szabó János a paksifc.hu-nak.

– Nehéz mit mondani, hiszen most nem tudom, mikor fogunk még egyszer ilyen közel kerülni egy kupához. Sajnos megérdemelten nyert a Fradi, jobbak voltak ma, ez volt a különbség a két csapat között, persze nem erre készültünk. Meg szerettük volna nyerni a kupát, de ma csak az ezüst jutott.

Nagyon felkészültek belőlünk és korán is kaptuk az első gólt, aztán pedig elővehették a játékuk, elöl mindig létszámfölényt tudtak kialakítani.

– Fizikálisan is erősek voltak, az első gól döntött. Szép teljesítmény tőlünk, hogy idáig eljutottunk, jó volt látni, mennyien elkísértek bennünket a Puskás Arénába. Most rossz a kedvünk, de idővel biztos jobb lesz – nyilatkozta Haraszti Zsolt.