Műkorcsolya-vb – Hoffmann Nóra kórházban, veszélyben az indulása

image

Egy hete egy moszkvai kórházban kezelik a jégtáncos Hoffmann Nórát, aki így nem biztos, hogy elindulhat az orosz fővárosban április 25-én kezdődő műkorcsolya-világbajnokságon párjával, Zavozin Makszimmal.

    A 25 éves korcsolyázó a Magyar Televízió péntek esti Telesport című műsorában úgy nyilatkozott, magas láza miatt erősen legyengült, így egyelőre kérdéses, hogy ott lehet-e a vb-n.
    "Majd a hazautazásom után Magyarországon konzultálok az orvosokkal, azután dől csak el, hogy mikor állhatok újra edzésbe – fogalmazott Hoffmann. – Mindenképpen jó lenne elindulni a világbajnokságon, mert a Japánban történt természeti csapás miatt Moszkvában, számunkra szinte hazai pályán rendezik meg."
    A jégtáncost múlt szombaton vitték kórházba, 39 fok feletti lázzal, izomgörcsökkel és derékfájdalommal, az orosz olimpiai válogatott orvosának tanácsára. Altatásban laparoszkópos beavatkozáson esett át, hogy megállapítsák mekkora a baj. Egészen csütörtökig magas láza volt, amit csak péntekre sikerült lejjebb szorítani. Az orvosok sokáig nem tudták megmondani, hogy pontosan mi a baj, mostanra azonban 99 százalékos valószínűséggel megállapították, hogy vesemedence gyulladása van. Ha a sportoló továbbra is lázmentes, a jövő hét első napjaiban hagyhatja el a kórházat.
    Nagy Sándor, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) jégtánc-szakágvezetője szerdán az MTI megkeresésére reagálva azt mondta, Hoffmannt a kivizsgálás után kiengedték, ugyanis kiderült, egyszerű gyomorrontásról van szó. A jégtáncos a Telesportnak úgy nyilatkozott, hetek óta nem beszélt Nagy Sándorral, és a szakágvezető által elmondottak messze állnak a valóságtól.