MKSZ közgyűlés volt: új elnök, új elnökség, új stratégia, új logó

BringaSport – 2016.11.17 – November 16-án tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Kerékpáros Szövetség, amely során többek között új elnököt és elnökséget választott a tagság. Az MKSZ elnöke Sándor Benedek lett, szakmai alelnökei Bodrogai László, Eisenkrammer Károly, Nagy Ádám és Soós Gábor, elnökségi tagjai Arató Gábor, Bacsa Gábor, Nagy László és Válé Flórián. A Felügyelő Bizottság tagjait újraválasztották, így a FEB elnöke dr. Princzinger Péter maradt, a FEB tagok pedig Kádi József és Mód Miklós.

sandor_benedek_mksz

Sándor Benedek, az MKSZ új elnöke (forrás: bikemag.hu)

Mint arról korábban tájékoztattuk a tagságot, Polony István nem indult újra az elnöki posztért. Polony István 2014. november 7. óta töltötte be a szövetség elnöki pozícióját, nevéhez fűződik többek között a szövetségi struktúra megreformálása, a Tour de Hongrie újraindítása, Brian Cookson UCI elnök budapesti látogatása, a szövetség elszámolási helyzetének normalizálása, illetve a kerékpársport hosszú távú stratégiájának kidolgozása. A 2017-2024-es időszakra vonatkozó Sportágfejlesztési Stratégiát a tagság a közgyűlésen megszavazta.

A leköszönő elnökség beszámolója itt olvasható >>
A 2017-2024-es időszakra vonatkozó Sportágfejlesztési Stratégia itt olvasható >>

pi

Polony István, az MKSZ leköszönő elnöke

Az elmúlt két éves időszakhoz kapcsolódik továbbá a Bringasport brand kidolgozása és bevezetése is, amelynek végső elfogadása a tagság részéről, hogy ezen a közgyűlésen megszavazták a BringaSport logót hivatalos MKSZ emblémának. A logó megváltoztatása Alapszabály módosítást jelent, amelyhez a jelenlévő tagság 2/3-os többsége volt szükséges.

newmksz_bringasport_web_fejlec

A Magyar Kerékpáros Szövetség új tisztségviselői:

MKSZ elnök: Sándor Benedek – 35 éves közgazdász
Ifjúsági koráig válogatott országúti és pályaversenyző, többszörös utánpótlás magyar bajnok. Jelenleg az MKB Bank vezérigazgató helyettese.

Szakmai alelnökök:

Bodrogai László – 45 éves – Közgazdász
Az Eszterháza központ főigazgatója. 37 éves korában egy balest miatt kezdett el kerékpározni. Azóta itthon és külföldön is több versenyen vett részt nézőként vagy résztvevőként. Az elmúlt időszakban lehetőségeihez mérten segítette a spotágat, a Szövetséget, valamint több kerékpáros esemény szervezésében vett részt aktívan.

Eisenkrammer Károly – 47 éves, szakedző, vállalkozó, korábbi versenyző, olimpikon
A Vuelta Sportiroda és a Kőbányai Torna Club vezetője. Tevékenysége a sportágban: a Tour de Hongrie, a Mátra Maraton és a Tour de Zalakaros szervezője. A KTC ez egyik legdinamikusabban fejlődő utánpótlás-nevelő egyesület.

Nagy Ádám – 54 éves testnevelő tanár, közgazdász, vállalkozó, sportszervező
A Temposport Kft vezetője. Versenyszervező, edző. Több mint tíz éve a hazai mountain bike sport meghatározó alakja. 2015. május 29-től tagja az MKSZ elnökségének.

Soós Gábor – 36 éves Közgazdász
Jelenleg a hitelintézeti szektorban tevékenykedik vezetőként, értékesítési területen. Tíz évig versenyzett országúton és pályán. Aktív versenyzői időszakában 11 országos bajnoki címet szerezett utánpótlás és felnőtt versenyzőként a KSI és az FTC színeiben. A hitelintézeti szektorban több, mint 10 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik. 2015. május 29-től tagja az MKSZ elnökségének.

Elnökségi tagok:

Arató Gábor – ügyvezető igazgató – Manuli Stretch Magyarország
15 éve vállalatvezetőként dolgozik csomagolástechnikai területen. Korábban versenyszerűen kerékpározott, 8 Magyar Bajnoki címet gyűjtött utánpótlás és felnőtt korcsoportokban, országúton és cyclocross szakágakban. 1997 és 2008 között részt vett az UCI kategóriás Gemenci Nagydíj országúti kerékpárverseny szervezésében, versenyigazgatóként.

Bacsa Gábor – 46 éves, közgazdász, marketing kommunikációs szakember
25 éves tapasztalattal rendelkezik a marketingkommunikációs szakmában. Elsősorban reklámügynökségeknél dolgozott, nagy nemzetközi és hazai márkák kampányain. Jelenleg a Dentsu Aegis csoport egyik médiaügynökségét vezeti. Az elmúlt évtizedben lett lelkes amatőr kerékpáros, aki a hétvégi tekerések mellett igyekszik figyelemmel kísérni az élsportot is.

Nagy László – 50 éves vállalkozó
Kunságszesz Szeszipari Zrt tulajdonos vezérigazgatója immár 20 éve. A Kunságszesz Zrt. Magyarország második legnagyobb szeszipari vállalata, Kiskőrösi székhellyel. Lelkes kerékpáros, lehetőségeihez képest a kerékpársport támogatója.

Válé Flórián – 46 éves sportvezető, szakedző, testnevelő tanár,
2011 óta a Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. Ügyvezető igazgatója. Kerékpáros szakosztályuk az utóbbi 3 évben két alkalommal lett a legeredményesebb, egyszer pedig második a csapatok eredményességi versenyében. Versenyzőik számos bajnoki címet szereztek, legjobbjaik (Valter Attila, Dina Márton, Kádi Tamás) az utánpótlás EB-n VB-n is kiemelkedő eredményeket értek el.

Felügyelő Bizottság elnöke: Dr. Princzinger Péter, jogász
A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese. A diósdi TeamBike turisztikai és szabadidősport egyesület vezetője, lelkes amatőr kerékpáros. 2015. május 29-től az MKSZ Felügyelő Bizottságának elnöke.

Felügyelő Bizottság tagjai:

Kádi József – 48 éves, közgazdász
A Melódiák Országos Diákvállalkozási Hálózat pénzügyi igazgatója. 2003 óta mountain bike versenyek követője, résztvevője. 2015. május 29-től az MKSZ Felügyelő Bizottságának tagja.

Mód Miklós János – közgazdász
Oktatási Hivatal Projekttámogatási pénzügyi osztály vezetője. Speciális terület: támogatások, nonprofit szektor. Hobbi kerékpáros. 2015. május 29-től az MKSZ Felügyelő Bizottságának tagja.

Forrás: www.bringasport.hu – RSS