MOB – EOC-kongresszust rendezne jövőre Budapest

image

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) jövőre szeretné megrendezni az európai olimpiai bizottságok szervezetének (EOC) kongresszusát, Budapesten.

    Többek között erről esett szó – a MOB szerdai beszámolója szerint – azon a római találkozón, amelyen Borkai Zsolt, a hazai ötkarikás testület elnöke bemutatkozott Patrick Hickey-nek, az EOC első emberének.
    A 2012-es EOC-kongresszus lenne az utolsó rendezvény a nyári játékok előtt, amelyen így számos nemzet képviselője – és a londoni szervezőbizottság is – megjelenne.
    Borkai Zsolt és Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója szerdán Raffaele Pagnozzival, az EOC főtitkárával tárgyal.
    A MOB-elnök olaszországi útja folytatása lausanne-i látogatásának. Március végén Schmitt Pál köztársasági elnök, a NOB tagja, a MOB örökös tiszteletbeli elnöke mutatta be őt és Czene Attilát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkárát Jacques Rogge NOB-elnöknek.
    Az EOC 49 európai olimpiai bizottságot tömörít, törekvése, hogy pozitív változást hozzon az adott országban élők mindennapi életében a sporton keresztül.