MOB – Gémesi György az egyetlen jelölt az alelnöki posztra

image

A csütörtöki határidőig egyedül Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke adta be pályázatát a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöki posztjára – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.

    A közlemény kiemeli, hogy a március 19-re összehívott közgyűlés előttig tíz nappal két másik tag ajánlásával bármely MOB-tag jelentkezhetett a tisztségre, de ezt egyedül Gémesi tette meg, Borkai Zsolt elnök és Dömötör Zoltán, az Olimpiai Bajnokok Klubja vezetőjének támogatásával.
    A MOB alapszabályának értelmében a közgyűlés akkor lesz határozatképes, ha a tagok fele (a jelenlegi helyzet szerint 85 tag) jelen lesz. Gémesi György alelnökké választásához a közgyűlésen jelen lévők 50 százalékának plusz egynek az igen szavazata szükséges.
    Az alelnöki poszt – amelyet Gémesi korábban nyolc évig betöltött – azután üresedett meg, hogy Borkai Zsoltot elnökké választották.