Mocsai: szó sincs arról, hogy átvegyem a női válogatottat

image

Mocsai Lajos szerint szó sincs arról, hogy átvenné a sorsdöntő világbajnoki selejtező előtt álló női kézilabda-válogatott irányítását.

    A férfi nemzeti csapat és az MKB Veszprém szakvezetője az MTI-nek elmondta: valóban megkereste a női együttes néhány játékosa őt, hogy lenne-e a kapitány, de ez a megkeresés még decemberben, a csalódást keltő Eb után történt. Akkor, amikor kiderült, hogy a németekkel fontos vb-selejtezőt játszik a csapat, és már akkor is közölte: a kérés teljesítése több okból is lehetetlen.
    A kézi.hu internetes szaklap csütörtökön írt arról, hogy Mocsait a női válogatott néhány játékosa megkereste: Mátéfi Eszter helyett irányítsa ő az együttest.
    "Amikor egy éve átvettem a férfi válogatottat, hasonló volt a helyzet. Rosszul szerepeltünk az Eb-n, és várt ránk egy fontos vb-selejtező, amit aztán sikerrel vívtunk meg szlovénok ellen. Decemberben néhány játékos felhívott, lennék-e én a kapitány. Már akkor közöltem, hogy ez lehetetlen. Egyrészt a férfi válogatottal júniusban két Eb-selejtező vár ránk, másrészt az MKB Veszprémnél is vannak fontos feladatok" – mondta az MTI-nek Mocsai.
    Hozzátette: az ominózus cikk megjelenése után már beszélt Mátéfi Eszterrel, és megerősítette neki: szó sincs arról, amit néhány sejtetni engednek.
    "A szövetség elnöksége megerősítette posztján Mátéfi Esztert, és elfogadta a programját. Ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Amit én javasoltam a kapitánynak, hogy az edzői stábját egészítse ki a nemzetközi tapasztalattal rendelkező Kovács Péterrel." – nyilatkozott Mocsai.
    A női válogatott a vb-selejtező hazai főpróbáján nem szerepelt jól. A múlt héten rendezett Batta Kupán a braziloktól 32-25-re kikapott, és előtte hiába verte 28-24-re a hollandokat, rosszabb gólkülönbsége miatt az utolsó, harmadik helyen végzett.
    A Mátéfi Eszter vezette együttes június 5-én Balingenben, 11-én pedig Győrben vb-selejtezőt játszik a német együttessel. A párharc győztese kijut a decemberi, brazíliai olimpiai kvalifikációs vb-re, a vesztes pedig elbúcsúzhat a 2012-es londoni ötkarikás álmaitól.
    A németek a felkészülési szakaszban viszont remek eredményekkel rukkoltak elő: a hazai rendezésű tornán előbb legyőzték a spanyolokat, majd döntetlen játszottak a franciákkal, végül jobbnak bizonyultak a norvégoknál, és így – rosszabb gólkülönbséggel – másodikok lettek.