MOL Tehetségtámogató Program Sport

image A MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriája olyan fiatal sportolók támogatását tűzte ki célul, akik már bizonyították tehetségüket országos vagy nemzetközi versenyeken, továbblépésükhöz azonban anyagi segítségre van szükségük. A pályázatok beadási határideje 2014. március 31.

2014-ben ismét meghirdettük a MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázatot azoknak a 10-18 év közötti magyarországi általános és középiskolás diákoknak, akik jó eredményeket értek már el egy sportágban országos vagy nemzetközi versenyeken, de továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük.

A pályázat keretében a sportolók eszközvásárláshoz vagy útiköltségeikhez igényelhetnek támogatást. A pályázatok beadási határideje 2014. március 31., hétfő.

A pályázati űrlap és a szükséges mellékletek az alábbiakban letölthetőek.

A pályázatokat szakértő zsűri értékeli, a végső döntést az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozza meg 2014. május végéig. A pályázat elbírálásánál az eddig elért eredményeket valamint a rászorultságot vesszük figyelembe.

2013-ban összesen 119 fiatal nyerte el a MOL anyagi segítségét 25 millió forint értékben. A támogatottak között van többek között Sztankovics Anna úszó londoni olimpikon, Rapport Richárd, a jelenlegi legjobb magyar ifjúsági sakkozó és Valkusz Máté teniszező, aki tavaly megnyerte a Nike Junior Világdöntőt.

A MOL továbbra is segíti a 18. életévüket már betöltött, de eredményes sportpályafutást folytató korábbi pályázóit a Tehetségtámogató Klasszis program keretében. Ebben a kategóriában 2013-ban 14 fiatal sportoló nyert el támogatást összesen további 4 millió forint összegben.

Megosztás:
Share: