Molnár Dezső: Az A-döntő sem elérhetetlen Pétervári-Molnár számára

A magyar evezés egyetlen tokiói képviselője, Pétervári-Molnár Bendegúz a vasárnap hajnali középfutamok egyikében magabiztos versenyzéssel jutott a legjobb tizenkettő közé. 

Pétervári-Molnár Bendegúz a tokiói nyári olimpia egypárevezős versenyszámának előfutamában. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Negyeddöntős futamában második lett, ezzel elődöntőbe jutott egypárevezésben Pétervári-Molnár Bendegúz a tokiói olimpián.

A Sea Forest Evezős Pályán – amely később a gyorsasági kajak-kenu küzdelmeinek is otthont ad majd – eredetileg hétfőn rendezték volna a szám negyeddöntőjét, de a hét elejére várható kedvezőtlen időjárás miatt előrehozták vasárnapra.

A magyar evezős a négyből a harmadik futamba került, melyben a 2-es pályán gyakorlatilag végig a második helyen lapátolt a Rio de Janeiróban ezüstérmes horvát Damir Martin mögött. A táv háromnegyedénél a japán Arakava Rjuta ugyan megközelítette Pétervári-Molnárt, akinek azonban maradt ereje a hajrára és egyértelmű előnnyel futott be másodikként.

A négy futamból az első három helyezettek folytathatják szereplésüket csütörtökön a legjobb 12 között.

“Jó kis menet volt, nagyon élveztem, sokkal jobban, mint az előfutamomat” – mondta az MTI-nek a magyar evezős.

“Végig stabil volt a második helyem, és ezúttal is tudtam tartalékolni, nagy plusz ebben a nagy melegben, hogy nem égettem a tartalékokat. Az elődöntőben nagy szükség lesz ezekre, mert ott komoly csata várható.”

Hozzátette, hogy a futamában győztes horvát versenyzővel edz, tudott volna még menni vele, de úgy érezte, hogy nincs rá szükség.

“Mögöttem a japán szinte végig támadott, az utolsó háromszáz méterre engedett el, neki is elég volt a továbbjutáshoz a pozíciója” – folytatta.

Pétervári-Molnár azt is megosztotta, hogy jelen állás szerint a tájfun miatt szerdáról csütörtökre áttették az elődöntőjüket, és kérdésessé vált, hogy a következő napokon hogyan tudnak edzeni.

“Már az is felmerült, hogy le kell szerelnünk a hajóinkat, lebontják a sátrakat és vissza kell tenni mindent a konténerekbe, de reméljük, hogy erre azért nem lesz szükség” – mondta.

A jochapress.hu Molnár Dezső szövetségi kapitány értékelésére volt kíváncsi

– Mióta ismeri a jelenlegi legjobb magyar evezőst?

– Úgy 4-5 élves korában már találkozgattunk, hiszen édesapja is evezős volt, ma pedig fiának edzőjeként szolgálja sportágunkat. Akkor még görkorcsolyán közlekedett, később több sportágat követően végleg kikötött az evezésnél. Sok éven át nagyobb egységekben versenyzett, majd Rio de Janeiróba az utolsó, pótkvalifikációs helyek egyikén jutott ki. Ettől kezdve csak egpárevezésben áll rajthoz.

– Egyre nagyobb sikerekkel a háta mögött…

– Ez a kijelentés vasárnap hajnalban komoly megerősítést nyert, hiszen Bendegúz futamából másodikként, gond nélkül került be a  legjobb tizenkettő közé. Ez azt jelenti, hogy a hétfő-kedd-szerdai versenynapokat a várható, szélsőséges időjárás miatt csütörtökre halasztott második elődöntőben már a legjobb hat közé jutás a tét számára.

– Mit gondol Molnár Dezső, mekkora esélye van „Bendinek” arra, hogy bekerülhessen a legjobb hat közé, az A-döntő mezőnyébe?

– Szeretném hangsúlyozni, hogy már a legjobb tizenkettő között lenni is komoly siker a magyar evezés számára, hiszen ez a sportág mind az öt földrészen nagyon népszerű és többtucatnyi országban is rendkívül magas szinten űzik. Az elődöntő sorsolása már ismert, Bendegúz orosz, görög, német, dán és japán versenyzővel került egy futamba, ahonnan hárman az A-, hárman pedig a B-döntőbe juthatnak majd tovább. Riválisai közül eddig csak a japán sportolót tudta legyőzni a korábbi erőpróbák során. A többieket ismerve és elemezgetve úgy gondolom, az orosz és a görög ellenfél sem legyőzhetetlen, így optimális esetben sikerülhet a legjobb hat közé, az A-döntőbe bekerülnie.

– Mennyi esélyt ad erre egypárevezősünknek?

– Nem a hivatalos optimizmus mondatja velem, de én legalább 50 százalék esélyt adok arra, hogy Bendi ott lehet a legjobb hat hétvégi döntőjében. Bár én csak tavaly december óta vagyok szövetségi kapitány, de például a februári, törökországi edzőtáborozás során már láttam, hogy Bendegúz technikája sokat javult. Fizikailag igen jó állapotban van, ehhez szükségeltetik egy jó stílusban leevezett kétezer méter.

(jochapress / Jocha Károly)