-Dr. Bay Béla: a második apám volt – mondta a beszélgetés legelején dr. Kamuti Jenő. Szüleim után Béla bácsi volt az, aki szeretett, tanított, nevelt engem, ő volt a második apám.
Középen Bay Béla, mellette fehérben Kamuti Jenő
Nagybetűs Ember volt, aki .megtanított az életre, a kultúrára és a magyarságra. Soha egy percig sem kételkedtem benne, követtem a tanácsait. Alacsony termetű, de Nagy Ember volt! Csodáltuk őt. 1935 egyik éjjelén egy rendőrfőnök tanácsára szökött át Erdélyből Magyarországra, az utolsó pillanatban, mielőtt baja lett volna abból, hogy nincs jóban a románokkal, hogy túlságosan magyar. Ez is jelzi, hogy mennyire tisztelték őt…
Magyarországon folytatta a jogi egyetemet, és az akkori egyetlen civil vívóklubban, a BEAC-ban vívott tovább. Nagy tisztelője volt Santelli mesternek és a magyar vívás óriásainak. Az 1936-os olimpián magyar színekben vívott, párbajtőrben döntős lett. Erdélyi magyarként olyan tekintélye volt, hogy az akkori nagy vívók, mint Elek Ilona és Gerevich Aladár, őt választották meg csapatkapitánynak. Tavaly megnéztük a házát Szatmárnémeti mellett, olyan, mint egy templom. Nagy református volt, imádta az édesanyját, példás szeretetben éltek Magyarországon, mert áthozta őt.
Vívómesterként félelmetesen kemény iskolákat adott, Bóbis Ildikó azt mondta: inkább levív öt asszót egy edzésen, mert Béla bácsi iskoláitól jobban kifárad. Konokul ismételtette velünk az akciókat, és mindig talált valami hibát benne. Azt vallotta, hogy ugyanolyan kitartóan kell gyakorolnunk, mint a zongoraművésznek, Fischer Annie-t hozta példaként, hogy az ujjunkban legyen az akció, automatikus legyen a mozgás.
Idős korában is velünk együtt mozgott, csinálta a gyakorlatokat, nem a pást mellől irányított. Néha el is szégyelltem magam, amikor „gyorsabbant” vezényelt, mert én már fáradtam, de ő még képes volt gyorsan csinálni az akciót. Szenvedélyes volt. Nem pusztán edző, oktató vagy tanár, hanem Mester, aki törődött a tanítványaival, mindenre odafigyelt. Olvasni valót, könyveket ajánlott, életvezetési tanácsokat adott nekünk, hogy használjuk ki, élvezzük az életet, teljes életet éljünk, amelyben fontos a tanulás, a viselkedés és a szerelem is.
Kamuti Jenő (fotó: jochapress)
Sokat vonatoztunk együtt a párizsi versenyekre, külföldi útjaink során nemcsak a művészetekre, hanem az étkezési kultúrára is felhívta a figyelmünket: a salátaevés fontosságára, a finom italokra. Nagy tekintélyű, becsületes ember volt, a második világháború alatt védte az üldözött zsidókat, leigazolta őket a vívóterembe. Legendásan nagy vadász is volt, minket is beíratott a pucoki vadásztársaságba. Ha nem volt verseny a hétvégén, a vadászházában a kandalló mellett mesélt nekünk. Jó humorú, nagy anekdotázó volt, sokat mesélt az életről, a történelemről, a régi nagy vívókról. Olyan történeteket is hallottunk tőle, amiről nem tudtunk.
Vadász-szenvedélye sok vívót megfertőzött, én azonban csak csodálattal hallgattam őt, sosem sütöttem el a puskát. Edzői nagyságát mutatja, hogy tanítványai közel száztíz olimpiai és világbajnoki érmet nyertek mind a három fegyvernemben. Noha nem tanulta egyetemi szinten a vívásoktatást, nem szerzett diplomát, mégis egyetemi szinten oktatott.
(Magyar Edzők Társasága / Füredi Marianne)
