A háromszoros olimpiai bajnok, dr. Kiss Gergely azon kevesek közé tartozik, akinek nem kellett itt-ott-amott próbára tennie önmagát ahhoz, hogy rátaláljon sikersportágára. Ő ugyanis csak és kizárólag a vízilabdát vette komolyan.
Dr. Kiss Gergely (fotó: jochapress)
– Ebben a „rátalálásban” nagy része volt a BVSC-ben két, fiatalkori edzőmnek, Nagy Károlynak és Tóth Sándornak. Komoly érdemeik voltak abban, hogy 1993-ban benne lehettem az ifjúsági Eb-n győztes magyar válogatottban.
– Ki volt a következő szakember, aki egyengette a felfelé igyekvő úton?
– Másodikos gimnazistaként már a Tungsram felnőtt ob I-es csapatában játszhattam, ahol Kenéz György próbált ki engem ilyen fiatalon. Horkai György ekkor hívott be a felnőtt válogatott keret edzéseire, éppen készültem a tizenhatodik születésnapomra. Ahhoz, hogy ez a behívás megtörténhessen, Godova Gábor és dr. Tim Gábor szakavatott munkájára volt szükség. A tizenhárom és tizenhat éves korom közötti időszakban serdülőkorú tehetségből felnőtt válogatott kerettagságra érdemes játékossá formáltak engem.
– Az 1996-os, atlantai ötkarikás játékokra végül nem jutott ki. 1997-től pedig dr. Kemény Dénes vette át a válogatott felkészítését.
– Feszültségekkel teli évem volt az 1996-os esztendő, hiszen számos fronton (érettségi, felvételi, gyász, magánélet, vízilabda) kellett helytállnom. Dénes jó tempóban érkezett és jól rá is érzett a legfontosabb tennivalók megoldásának mikéntjére. A fiatalok és idősebbek sikeres összecsiszolásához ugyanis a megfelelő hang megtalálására éppen úgy szüksége volt, mint az optimális edzésmódszerek bevezetésére.
– Kemény Dénes mely tulajdonságai imponáltak különösen Önnek?
Dr. Kemény Dénes (fotó: jochapress)
– Jó pedagógiai érzékről tett tanúságot a játékosokkal szemben. Megtalálta a jó arányokat az elismerések és kritikák viszonylatában. Az edzésvezetésben pedig érdekes módszerekkel vezetett bennünket a fizikai és a taktikai felkészültség optimumára. Ehhez a csapat és az edző egymásra találása volt a kulcsmotívum, amelynek megvalósulása érdekében mindenki nagy odaadással dolgozott. Ami engem illet, én ekkor tizenkilenc éves voltam, tele bizonyítási és megfelelési vággyal.
– Mi volt az a plusz, amely a kapitány és Ön közötti kapcsolatot az átlagnál még jobbá tette?
– Hamar kiismerte a természetemet és jól sakkozott a tulajdonságaimmal. A pozitívumokat felerősítette, a gyengeségeimet pedig igyekezett háttérbe szorítani.
– Mit gondol, ha más lett volna a szövetségi kapitány, akkor is megszületik a három magyar pólós győzelem az olimpiákon?
– Erre a kérdésre lehetetlen válaszolni. A lényeg az, hogy úgy történtek a dolgok, ahogyan.
– Az edzősködés nem foglalkoztatja?
– Egyelőre nem. Maximalistaként ugyanis túl sok időt fordítanék rá, ami a jelenlegi életformámba nem fér bele.
(Magyar Edzők Társasága / Jocha Károly)
