Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai-, kétszeres világ-, és kilencszeres Európa-bajnok magyar úszó. Egyike a modern olimpiák legsikeresebb magyar sportolóinak. Edzőjéről, Kiss László mesteredzőről kérdeztük, akit 1991 és 1999 között hat alkalommal az év legjobb edzőjévé választottak. Szövetségi kapitányi munkája alatt lett olimpiai bajnok Czene Attila, Egerszegi Krisztina, Kovács Ágnes, Gyurta Dániel és szerzett három ezüstérmet Cseh László.
– Úgy kezdődött, hogy 1986 tavaszán Laci bá’ (akkor még Túri György volt az edzőm) elvitt magával Kubába edzőtáborba, ahová az akkori válogatott, a “nagy” úszóink mentek. Akkor tizenegy és féléves voltam és az volt életem első válogatott edzőtábora. Fogalmam nem volt róla, hogy mit kell vinni, hogy kell pakolni egy ilyen edzőtáborra! Így voltak hiányosságaim, de ezáltal sokat tanultam és a következő edzőtáborra már tudtam, mit kell magammal vinnem. Később jobban megismertem Laci bácsit és az együtt töltött évek során nagyon sok jó élményem volt vele kapcsolatosan.
– Ki tudna emelni ezek közül egy olyat, ami jellemző volt a kettejük kapcsolatára?
– Nem tudnám és nem is szeretném kiválasztani egyiket sem legjobbnak, ezért inkább annyit mondanék, hogy edzőnek számomra Ő volt a legjobb! Nem tudom, hogy más edzővel sikerült volna elérni ezeket az eredményeket vagy sem, hiszen attól függetlenül, hogy szigorú volt és edzéseken követelt, a szeretet mindig ott volt a levegőben és szerintem ez a legfontosabb, legalábbis számomra!
– Milyennek kell lenni a „legjobb”-nak?
Egerszegi Krisztina (fotó: Szalmás Péter/MOB)
– Mindenki más, nincs két egyforma ember így az edzőnek olyannak kell lennie, aki példát mutat, rá tud hangolódni a tanítványaira és tudja, hogy melyikkel hogy találja meg a hangot még akkor is, ha mindegyikük más. Ez pedig nem egy könnyű feladat. De ha az illető elszánt és szívből lélekből végzi a munkáját akkor úgyis erre törekszik. Fontos, hogy legyen tekintélye a tanítványok szemében, amit nem a félelem útján nyer el, hanem a kölcsönös bizalom által. És ami szerintem még fontos, hogy ne csak a levegőbe beszéljen, hanem ha mond valamit, akkor azt tartsa be, mert általa is nevelődnek azok, akikkel foglalkozik. Persze volt, hogy haragudtam rá. Volt, hogy veszekedtünk vagy elegem volt. Ilyenkor a szüleim is remekül álltak hozzá, mert sosem szidták őt nekem. Mindig tisztelettel beszéltek róla és ha esetleg éppen morgolódtam rá, meghallgattak, főleg anyum és azt mondták: ” menj és beszéld meg vele!”- és így is történt. Úgy gondolom, hogy Laci bá’-val a mi edző-tanítvány kapcsolatunk a szereteten alapult és ezáltal is sikerült mindazt elérni, amit elértünk.
(Magyar Edzők Társasága / Fazekas Erzsébet)
