Általános iskolásként még semmi köze nem volt a kézilabdázáshoz Lengyel Erzsébetnek, akit középiskolai testnevelője, Kósa Károlyné, Vali néni viszont már kézilabdás reménységként az MTK felé terelgetett. A Pestújhelyi Közgazdasági Technikum tanulójának Varga Jenő és Pásztói Imre edzők támogató irányítására volt szüksége ahhoz, hogy eljusson az utánpótlás válogatottságig, miközben a technikum igazgatójánál, Dancs Lászlónál már kiérdemelte a „bajnoknő” megszólítást.
Ritterné Lengyel Erzsébet és Török Bódog
– Nagy dolog volt ez akkoriban, a sport révén már egészen fiatalon világot láthattam én is, aki négygyermekes, igen szerény sorsú családban nevelkedtem – emlékezett a kezdetekre Ritter Dezsőné, ma már két gyermeke révén „ötunokás” nagyszülő. – Miközben az U-válogatottbeli edzőm, Balogh Endre, Bagyi bácsi elnevezett Egérnek, párhuzamosan a felnőtt legjobbak mesterénél, Török Bódognál, Bogyi bácsinál is képbe kerültem. Éppen mostanában rendezgetem a még meglévő, írásos emlékeimet, mert annak idején erre nem volt módom.
– Hogyan kezdődött kapcsolata a méltán világhírű Bogyi bácsival?
– Beszélgettünk, mert ő mindenkivel megtalálta a megfelelő hangot. Ő tényleg egy igazi úriember volt, aki olyan tisztelet adott mindenkinek, ami párját ritkította. Nem valamiféle hivatalos hangvételre kell gondolni, nála a sztoriknak is helyük volt a társalgásban. Nagy dolognak tartom, hogy Bogyi bácsi pontosan tudta, kinél meddig lehet elmenni. Egészen másként tárgyalt például a pécsi Schmidt Jenőnével vagy a „nagyszövegű”, Spartacus játékossal, Hajekné Végh Ágnessel, mint mondjuk velem.
– Valamennyi kortársa elismeri Bogyi bácsi emberi nagyságát. Ön mit mondana el a vele kapcsolatos élményeiből?
– Nála alapkövetelmény volt a jó közösségi szellem, a széthúzás, a különcködés ki volt zárva. Csak így lehetett megvalósítania nagyratörő vágyainkat. Szinte éjjel-nappal elemezte a következő ellenfelek játékát és a leszűrtekre építette a mi taktikánkat. Ő hozta divatba a mágneses táblát, amelyen szenvedélyesen magyarázta, kinek mi lesz a dolga, ki kit követ, hogyan lesznek a forgások, a betörések és így tovább. A sors nagy ajándékának tartom, hogy Török Bódog keze alatt kerülhettem be a válogatottba és lehettem a világbajnok csapat tagja!
– Mit lehet tudni az 1965-ös vb-győztes nemzeti együttes legfiatalabb tagjáról, az 1944-ben született Lengyel Erzsébetről?
– A kézilabda révén Veszprémbe kerültem, ahol testnevelő tanárnőként 42 évet „lenyomtam”. A vidéki gyerekekkel másként kellett bánni, hamar megtaláltuk a közös nevezőt. Aki csúnyán beszélt, kapott harminc fekvőtámaszt, aki árulkodott az tizenötöt. Jó volt, hogy csak fiúkat taníthattam, Bogyi bácsi pedagógiája ott is sokat segített.
(Magyar Edzők Társasága / Jocha Károly)
