Hat éve indult az Európai Unióból a kezdeményezés: legyen az Edzők Napja minden évben szeptember 25-e. A sport szerepe felértékelődik egyre többen sportolnak, és ezzel párhuzamosan nő az edzők szerepe, lesznek egyre fontosabbak. Nem is csoda, hiszen például a fiatalok jelentős része több időt tölt el az edzőjével, mint egy-egy tanárával, vagy éppen a szüleivel.
Ebből a tényből nyilvánvalóan az is következik, hogy az edzők szerepe a fiatalok nevelésében, emberi fejlődésükben, irányításukban rendkívüli módon felértékelődik. Ennek tudatosításában sokat jelenthet az a különszám, amit a Magyar Edzők Társasága (MET) ez év szeptember 25-ére megjelentetett. Ebben huszonkét, korábbi élsportoló mondja el személyes tapasztalatait az edzőjével volt együttműködés jelentőségéről, s egyben köszönetet is mondanak azoknak a szakembereknek, akiknek emberi és sportszakmai fejlődésükben egyaránt nagyon sokat köszönhetnek.
A „jochapress.hu” örömmel vállalkozik ennek a sorozatnak a leközlésére abban a biztos tudatban, hogy ezen vallomások megjelentetésével is hozzájárul az edzői hivatás fontosságának elismertetéséhez.
ELNÖKI KÖSZÖNTŐ
Március 25. világszerte az „Edzők Napja”. Nem véletlen, hogy a kezdeményezés öt évvel ezelőtt az Európai Unióból indult. Foglalkoztatási statisztikák szerint több edző dolgozik az EU-ban, mint amennyi pedagógus, vagy orvos. Ez is mutatja, hogy az elmúlt időszakban mennyire felértékelődött az egészséges életmód, milyen jelentős társadalmi és gazdasági tényezővé vált a sport és ezzel együtt mennyire megnőtt az edzők szerepe a társadalomban.
Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága (MET) elnöke (fotó: jochapress)
A XX. századot szokás a sport évszázadának nevezni. Az első újkori olimpia – 1896 Athén – óriási impulzust adott a sport fejlődésének. Egyre több sportág terjedt el világszerte, a labdarúgás Angliából, a kosárlabda Amerikából, a torna Németországból indult világhódító útjára. Az első újkori olimpián még csak kilenc sportágban versenyeztek a résztvevők. A sportágak és a résztvevők száma az idők során meredeken emelkedett. 2016-ban Rióban már 31 sportág szerepelt az olimpia programján, 205 országból 11.384 sportoló vett részt a versenyeken.
A sportnak ez a hihetetlen fejlődése és elterjedése magával hozta először az edzői foglalkozás kialakulását, szerepének, súlyának a megnövekedését, majd a hivatás iránti szakmai követelmények megteremtésével az edzői munka presztizsének növekedését. A modern sport hajnalán, a XIX. század végén és a XX. század elején a sportolók még magukban, edzők nélkül edzettek, versenyeztek. Csak az akkor Európában elterjedő labdarúgó csapatoknál szorgoskodott egy-egy „művezető”, „intéző”, vagy egy olyan mecénás, aki megpróbálta irányítgatni a csapatot. A múlt század derekára vált általánossá, hogy a sportolókat edzők készítik fel. Az „edző” kifejezés csak 1931-ben került be a magyar szakterminológiába. (Takács Ferenc írása az Edzőóriások könyvben.) A magyar edzőképzés viszonylag korai kialakulása összefügg a Testnevelési Főiskola megalapításával (1925). Egy évre rá megalakult – mint Takács Ferenc írja az említett könyvben – a világon elsőként a Magyar Futballtréner Kollégium. 1945 után a TF-en elindult útjára – szintén a világon elsőként – az önálló, négyéves szakedzőképzés.
Érdekességként említi Takács Ferenc, hogy 1931-ben a Nemzeti Sport „magyarosító pályázatot” írt ki a magyar sport jövevényszavainak magyarosítására. A tréner magyarosítására többek között „edzőmester” javaslat is érkezett. Ez nem terjedt el, de talán ebből lett a „mesteredző”, amely a Magyar Edzők Társasága egyik „védjegyévé” vált.
Ma már elterjedtté és elismerté vált az a mondás, hogy minden sikeres sportoló mögött egy felkészült edző (sőt ma már felkészítő stáb) áll. A felkészítésben a meghatározó szerep az edzőé. Frenkl Róbert, az egykori sportvezető, „sportpolihisztor” szerint – aki sajnos már nincs köztünk – az edző felkészültsége mellett személyisége, kisugárzása, vonzása az a tényező, amely a tartós sikereket magyarázza. A magyar sport aranykönyvét számos „edzőóriás” gazdagította: Iglói Mihály, Komjádi Béla, Gyarmati Dezső, Bay Béla, Török Bódog, Ádler Zsigmond, Széchy Tamás, és sokáig lehetne még sorolni a neveket. De ma is élnek köztünk olyan mesterek, akik világhírűvé tették a magyar sportot: Török Ferenc, Kemény Dénes, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Mocsai Lajos, vagy a fiatalabb generációból Bánhidi Ákos, az első magyar téli olimpiai arany kovácsa. „Ha elfogadjuk, hogy az elmúlt évszázad tartós sportsikereiben kulcsfigurák az edzők, az is nyilvánvaló, hogy hasonló a helyzet a mát és a holnapot illetően” – írja Frenkl Róbert.
Az edzői hivatás, az edzői pálya ma már magas társadalmi rangot, elismertséget jelent. Ezért sokat tett az állami sportvezetés, a Magyar Olimpiai Bizottság és dicsekvés nélkül állíthatjuk, a Magyar Edzők Társasága is.
A Magyar Edzők Társasága elnöksége úgy döntött, hogy szeptember 25-ét, az Edzők Napját, Magyarországon a Magyar Edzők Napjának nyilvánítja. Hagyománnyá kívánjuk tenni, hogy ezen a napon ünnepi konferencián méltassuk az edzők munkáját és felhívjuk a sportolók figyelmét, hogy köszönjék meg edzőiknek az eredményeiket (THANKSCOACH). Azt is hagyománnyá tesszük, hogy a Magyar Edzők Társasága kitüntető díjait, a Mesteredzői Díjat, az Edzői Életmű Díjat és az Ormai László Díjat az ünnepi konferencia keretében adjuk át. (Sajnos idén a koronavírus járvány miatt csak virtuális átadás volt, de amint a körülmények engedik, a díjakat nagy nyilvánosság előtt, élőben is átadjuk.)
A Magyar Edzők Társasága nevében ezúton köszönöm meg minden edzőnek az elvégzett munkáját, a hivatásszeretetet. Egyúttal köszönöm mindazoknak a támogatását, akik segítik a Magyar Edzők Társaságának munkáját az edzői hivatás népszerűsítéséért, szakmai színvonalának emeléséért, az edzők erkölcsi és anyagi megbecsüléséért.
Molnár Zoltán
elnök
