Moniz az UEFA-ig és Orbánig is elmegy, ha eltiltják: “Ezt nem fogom elfogadni”

Tovább folytatódik a hétvégi, Zalaegerszeg-Honvéd (0-2) mérkőzés utóélete. Mint ismert, a ZTE vezetőedzője, Ricardo Moniz nem tűrte a vendégtábor rasszista megnyilvánulásait, amit  a pályán tett szóvá Bognár Tamás játékvezetőnek, aki ezért kiállította őt, ezt követően a holland tréner lehívta együttesét a pályáról. A találkozó néhány perc szünet után folytatódhatott csak.

Moniz a mérkőzést követően is beszélt az esetről, most a holland nos.nl-nek nyilatkozott.

– Négy nap alatt másodszor éltem át, ez elég ok volt arra, hogy a pályára menjek. Figyelmeztettem a negyedik játékvezetőt, hogy a huhogásnak véget kell vetni. Azt mondta, hogy nem hallott semmit, és ugyanezt mondta a játékvezető és az ellenfél edzője is. Ilyenkor mindig ugyanaz a helyzet, nagyon szelektív az emberek hallása. Néha nem akarnak meghallani dolgokat, ezért vagyok most ennyire szélsőséges ebben.

– Kőkemény vagyok. Még ha egyedül kell is megvívnom ezt a csatát, nem érdekel. A játékvezetőnek úgy kellett volna kiküszöbölnie ezt, hogy ő maga megy le a pályáról

– mondta határozottan Moniz. Egyelőre nem tisztázott, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség eltiltja-e őt piros lapja miatt. Ha igen, akkor a holland edző harcolni fog az ítélet ellen.

Nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak tenni. Ha a piros lap megmarad? Ezt nem fogom elfogadni. Akkor az UEFA-hoz fordulok

– mondta Moniz, aki azt is kilátásba helyezte, hogy akár Orbán Viktor miniszterelnökig is elmegy a rasszizmus elleni harc kérdésében.

– Annak a 20 százalékos csoportnak, azoknak az őrülteknek, érezniük kell ezt. Arról is szól, hogy megvédjem a játékosaimat, mert szeretem őket – zárta szavait, kiemelve, hogy tudja, Dragóner Attila sportigazgató és labdarúgói is mögötte állnak.

Azonnal elhagyták a stadiont a ZTE zaklatott légiósai a Honvéd ellen történtek miatt: “Ez nem volt itt jellemző Magyarországon”