Moniz: „Luxusproblémáim vannak”, Hornyák: „Ennyi helyzetet egy válogatott játékosnak ki kell használnia” – edzői értékelések

ZTE-Paksi FC 3-0

A mérkőzés összefoglalója

Ricardo Moniz (ZTE): – Remek első húsz percet játszottunk, magas nyomást helyezve a paksi védelemre. Sok volt az egy az egy elleni szituáció és Mim, Manzinga, Gergényi, valamint Ikoba remek egyéni villanásai döntőnek bizonyultak. Kicsit megálltunk két gól után és láthattuk, hogy a Paks azért jó csapat. Gergényi harmadik gólja pedig remek egyéni mozdulat volt, ma is kitűnően végezte a munkáját.

Minden posztra két játékosunk van, luxusproblémáim vannak. Az a filozófiája a klubnak, hogy lehetőséget adjon fiatal magyar játékosoknak, ma Mim, Szendrei és Csóka is nagyszerűen játszott. Örülök a játékosok, a stáb és a szurkolók miatt is, akik megérdemelték ezt a sikert.

(ztefc.hu)

Waltner Róbert (Paksi FC): – Hamar kétgólos előnybe került a Zete, teljesen megérdemelten. Sajnos az első félidőben nem tettünk meg mindent. Bizonyítottuk már több meccsen, hogy hozzáállásban ennél többet tudunk, de az első félidőben ez nem volt meg. A második félidőben már kialakítottunk több helyzetet, ezeket nem tudtuk értékesíteni és az ellenfél szerzett egy átlövésgólt. Hiába voltunk a második félidőben veszélyesebbek, a Zete agresszív és jó játékának köszönhetően megérdemelten nyerte a mérkőzést. (ztefc.hu)

Puskás Akadémia-Honvéd 1-0

A mérkőzés összefoglalója

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): – Többet kellett volna kihozni ebből a sok helyzetből, amelyek a második félidőben voltak. Az első gólig nehéz volt megtörni őket, besűrítették a középpályát. Aztán Kiss Tomiék visszaléptek a védősor és a középpálya közé, onnantól kezdve lettünk veszélyesebbek, ez hozta a gólt is. Megérdemelte Batik, hogy a volt csapatának gólt lőjön, az előző mérkőzéseken is jól játszott, vezérré válik. Örülök, hogy ő döntötte el a mérkőzést. Ennyi helyzetet egy válogatottnak (Nagy Zsoltnak – a szerk.) ki kell használni, örülök, hogy visszatért, de három 100 százalékos helyzete volt, ezekből gólt kell rúgni, legalább egyet. (M4 Sport nyomán)

Tam Courts (Honvéd): – Az első félidőben világos volt a tervünk, kontrollálni akartuk a pálya közepét, jól szervezettek is voltunk, a rögzített helyzetekből veszélyesek tudtunk lenni, de egy apróság mindig hiányzott a gólhoz. Aztán amikor az ellenfél vezetést szerez, persze az önbizalom kicsit megcsappan, az öltözőben próbáltam ezt erősíteni, hogy a második félidőben is nyomjunk. De sajnos emberhátrányba is kerültünk, és onnantól már nem tudtunk veszélyesek lenni.

Vasas-MOL Fehérvár 2-0

A mérkőzés összefoglalója

Kondás Elemér (Vasas): – Nagyon kellett a győzelem, igazi csapatot alkottunk, amikor kellett küzdöttünk, amikor kellett, játszottunk, elégedett vagyok mindenkivel. Készültünk, megpróbáltuk megkeresni a gyengéiket, tudtuk, hogy nekik is nyerni kell, ezért jönni fognak. A kontráink jól sültek.

– Ahogy mondani szokták, úgy kellett ez a siker, mint tanyára villany.

(M4 Sport nyomán)