Montella elégedett a teljesítménnyel és optimista

Vincenzo Montella nyilatkozott az újságíróknak az Inter elleni 2-2-es döntetlen után. Az olasz szakember elégedett volt a látottakkal és megdicsérte a két gólt szerző Susót is.

“Nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel. Úgy gondolom, hogy remek a csapatszellem, ezt a játékosok és a szurkolók is érzik. Boldogok lehetünk, hiszen jól teljesítettünk. Suso egy nagyon tehetséges játékos. Még rengeteg gólt szerezhet és sokat várok el tőle. Donnarumma a Juve ellen az utolsó percben egy hihetetlen mentést mutatott be, az este vége felé az Inter is hasonlót produkált. Legalább nem mondják többet, hogy milyen szerencsések vagyunk. Az elnök nem volt túl boldog az eredményt illetően, de gratulált a srácoknak, hiszen megérdemlik. Most arra kell összpontosítanunk, hogy tovább fejlődjünk. Az eredmények majd ennek következményeként fognak jönni. Még mindig rengeteg meccs van hátra.” – mondta Montella.

“A meccs végén a cseréknél úgy láttam, hogy a védelem nincs nagy nyomás alatt, ezért is hoztam be olyan játékosokat, akik megtudják tartani a labdát. Ennek ellenére az Inter végül talált egy gólt az utolsó percben, de ezt a találatot leszámítva számos pozitív aspektusa volt a mérkőzésnek.”

“Remek teljesítményt nyújtottunk és nagy szellemiségről tettünk tanúbizonyságot. Az Inter csak a 95. percben tudott kiegyenlíteni egy rögzített szituációból. Majdnem tökéletes estét zártunk. Igyekszem úgy tekinteni a dologra, hogy a pohár félig tele van. A második félidőt jól kezdtük, jobban játszottunk, de az Inter két ártalmatlan helyzetből kétszer is kiegyenlített. Talán az ellenfél sem érdemelt vereséget, de az biztos, hogy ha győztünk volna, senki nem mondhatná, hogy nem érdemeltük meg. Az Inter úgy ünnepelte az egyenlítést, mintha megnyerte volna a meccset és ez alapján megállapítható, hogy valami nagy dolgot vittünk véghez.” – fejezte be.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS